2011. május 2., hétfő

Egyszer feltámadok!

Egyszer feltámadok!

Legyen olyan, mikor a hatalmas cethal
a tenger mélyéről feljön levegőért!
Legyen olyan, mikor a földi giliszta,
égre tekintve imádkozik esőért!
Legyen olyan, mint az a néma sötétség,
mi megunva önmagát, fényt bocsájtott ki!
Legyen olyan, mint az a szép keresztelő,
mikor végre nevet kapott a Valaki!

Viseltem keresztet Érzelmek hegyéért,
De büntettem magam a kételkedésért,
És mint a sebző, dudvás gazból kimászva,
Kételynek tövisei táncolnak játszva,
És, Istenem, szenteltél-e oly alkalmat,
Mikor időzített bombát rejt egy harmat?
Lesz. Mert olyan erő alul nem maradhat,
Amit izmoknak elméje fel nem foghat!

Béklyóba zárhat ezer szerelem,
Mert így akkor sincs remény és nincs kegyelem,
Éjjelt vagy Nappalt kitudja látom-e még?
Látom-e majd, hogyan fogy el a verejték?
Látom-e majd, hogy lesz minden földből ugar?
Látom-e, hogy a magyarból lesz-e magyar?
Menny vagy pokol zár be, ha elfáradok,
De rettegjetek, mert egyszer feltámadok!

2011. január 21.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése