2011. május 2., hétfő

Szónoklat III.

Szónoklat III.

Ó, sima arc, ó, csillanó szempár, ó,
gyönyörséges ajkak,
mikről csak néhány szilárd szót hallok,
mik ócska képzeletemben is szenvedélyesen
súgják szegény fülembe:
„nincs tovább, mert el kell mennem,
engedj el, hogy tönkretegyem
azt a semmirekellő szíved, mit
oly annyira ápolsz!”
s én balga, Sziszüphosznak eleget téve,
elengedém őt saját útjára,
hogy találjon magának végül egy szigetet,
mámornak szigetét, hiúk zátonyát,
s légyen ott úrnő, mint Kirké,
ki elcsábítá hős Odüsszeuszt,
de ó, hűség, adj erőt nékem megtörni
lefegyverző festményét,
mert ily arcot Paradicsomban láthatok
csak, mit Dante megteremtett,
De mit is beszélek itt bután, és szavamat szegve,
kotródj el végre, tirhulj, mert ember akarok
lenni,
Isten nem adhatott ily szenvtelen sorsot,
oly nemes léleknek, minek elszántsága tenni!
S halld, most gőgömnek diadalát, mert
én lennék azon lélek, kiről igaz szavaim
beszélnek!
Igen, mert ki nem tud tisztázni ügyet az üggyel,
s gyávaságról tévén bizonyságot,
annak hiúságának is inába szállt
bátorsága!
Választ nem hallván még felőled,
 rangodat dicsőn emeled még fel szemeim előtt,
te lévén gyáva, de mivel Antiklea
is várt egyetlen fiára, mielőtt belépvén
Hádésznak birodalmába, így várok,
 hogy Őgyönyörsége mit is
válaszol…

2011. január 17.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése