2011. június 4., szombat

16:32


16:32

Tépi a gyász belül a magyart,
Némán áll, de büszke szíve fáj,
S azon gondolkodik,
Hogyan lett elrabolva e táj?

Rég tudja, de mégsem érti meg,
Hogy e nép mit vétett oly nagyot,
Hogy hazája elveszett,
Kárpótlást senkitől nem kapott!

Istenem, magyarként kérdem én,
Ezen béke áldozataként,
Hogy szolgált rá több milliónyi
Magyar e sorsra ártatlanként?

A világ büntetlen hagyta ezt,
De mégis ég, föld még háborog,
S nem nyugszik, míg nem büntetettek
A néppel játszó szélhámosok!

Nincs az a szó, nincs az az érzés,
Mivel más nemzet kifejezné,
Csak a magyar értheti meg ezt,
És szívesen meg is nevezné…

Olyan üvöltés szorul benne,
Hogy fájdalmában már elnémult,
Vállán hordja nemzete sorsát,
S úgy, mint nemzete: megbénult!

Nem, nem, soha! Nem nyugszunk bele!
Ha Idő ellenségünk is lesz,
De ezt ne feledjük el: erről
Majd a Magyar Virtus tesz, tesz, tesz!

2011. június 4.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése