2011. augusztus 14., vasárnap

Most képtelen vagyok

Most képtelen vagyok

írni akartam, de képtelen vagyok,
fogom a homlokom,
és ha akarnám is, hogy agyam máson gondolkodjon,
mint rólad,
nem lenne képes, és fejemben
ez a kellemes zűrzavar,
mosolyt fest arcomra, és enyhe
boldogságot kavar,
újra kételkedhetek, újra reménykedhetek,
újra más színeket festhetek,
más ecsettel, más festékkel,
új szándékkal, új érzéssel,
megújítottál bennem valamit,
amit eddig – hangsúlyozom – senki,
és neked is megadatott a jog kételkedni,
nem kell hinned nekem, elvetheted szavaim,
verseim is idővel a kandalló küszöbén lehetnek majd,
de az indulat engem hajcsárként
hajt,
és hiába a sok szó, hiába a sok érzés,
ha válaszolatlan marad annyi sok kérdés,
de egy, hogy másként látok mindent,
másként láttam arcod,
mint bárkiét körülöttem,
másként tekintettem
rád, másképpen,
de akkor is szemeddel voltam
elfoglalva éppen,
és ez nem csábítás, vagy kísértés,
vagy egy pillanatnyi kitérés,
ez féltés, és egy édes érzés.
most képtelen vagyok írni,
és képtelen vagyok sírni,
mert nem tudok nem rád gondolni,
képtelen vagyok írni.

2011. augusztus 14.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése