2012. február 12., vasárnap

Mikor felém hajtá arcát a Nap...

Mikor felém hajtá arcát a Nap…

Mikor felém hajtá arcát a Nap,
Teljes tündöklő ragyogásában,
Felé nézek, és csak elmerülök,
Megfürdök száz édes sugarában.

Látlak téged, és már vártalak is,
De mondd, ily sokáig hol maradtál?
Tán mással tengtek el az éveid,
Tán nélkülem másfelé haladtál.

Sugaraiddal bús költőlelket
Gondosan gyógyítasz és simogatsz,
Mindig kérdem magamtól kétkedve,
Hát ölelő karokkal befogadsz?

Ó, te Nap, sugaraid ne szégyelld,
Se a szépséged, se ragyogásod,
Felém hajtottad arcod, ne feledd
Hogy érzésem a te alkotásod.

Édes sugaram, Napom és Kincsőm,
Maradjál még aranyos figyelőm,
Mert te vagy az, aki fent az égről
Beragyog engem: embert a mezőn.

2012. február 12.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése