2012. augusztus 14., kedd

5. Szabadság és rabság


5. Szabadság és rabság

Szabadság és rabság. Az emberiség egyik két ellentétes tényezője, amelyek sorsdöntő tettekre és történelmi fordulatokra ösztönözték emberek millióit. Legtöbbször életük árába került a szabadságért vívott harc. A szabadság minden embernek mást jelent, de egyetlen dolgot nem jelenthet – és ennél a szabadságfelfogásnál torzult el önmaga a szabadság fogalom - , hogy az a szabadság, amikor én azt tehetem, amit akarok. Ez a legnagyobb hazugság a szabadsággal szemben és egyszerűen ez káromlása annak, amiért az emberiség évszázadokon át harcolt és akart megvalósítani kisebb sikerekkel. Aki a „én azt tehetek, amit akarok” elmélet szerint él, az önmaga rabja és saját rabságának béklyóját hordja. Miért? Hiheti azt az illető, hogy szabad, amikor azt tehet, amit akar, de ez ugyanúgy kihatással van társadalomra is, amelynek többsége szükségszerűen nem fogadja el ezt a hozzáállást. Minden egyénnek egyedinek kell lennie – igen, de szociális elhatárolódást eredményez a radikális szabadelvűség.

A szabadság nem azt jelenti, hogy én vagyok szabad. Azt jelenti, hogy mi szabadok vagyok. Vagyis ahhoz, hogy szabadság jöjjön létre, szükséges a közszabadság. Ahogy Mihail Bakunyin fogalmazott: „Az én szabadságomhoz nélkülözhetetlen mindenki szabadsága.” Nem elég az egyén szabadsága ahhoz, hogy szabadság keletkezzen a társadalomban, ez a nagy hibája a szabadelvűségnek (liberalizmusnak). Nemzeti sablonra vetítve: nemzeten belüli közszabadságnak kell születnie. Bakunyin mondásának átfogalmazásával: Az én szabadságomhoz nélkülözhetetlen nemzetem szabadsága. (Bakunyin anarchista filozófus volt, nem képviselte a nemzeti érdekeket). A nemzeti szeparatizmus kulcsa a békének véleményem szerint. A kényszerített internacionalizmus csak még több erőszakot szül. Ahhoz, hogy szabadság szülessen, el kell vetni mindenféle hierarchikus elképzelést, mint például a többség-kisebbség. A demokratikus rendszer sem eredményez szabadságot, mert nem mindenki szabad. A kisebbség ki van szolgáltatva a többségnek. A kiszolgáltatottság pedig rabsággal jár.

A rabság azt jelenti, hogy az egyén életfeltételei egy egyéntől, egy csoporttól vagy egy hatalomtól függnek és ezzel egy időben az egyén rá van kényszerülve egy életritmus betartására. A rabság nem szükségszerűen fizikai munkával jár. A rabság lehet érzékelhető és érzékelhetetlen. Akkor érzékelhető, amikor a hatalom fizikai és anyagi diktatúrát folytat a nép felett. Akkor érzékelhetetlen, amikor a hatalom az emberek elméjét irányítja. Ebből véleményem szerint az utóbbi a súlyosabb. Az ember nem is érzi, hogy mennyire át van verve és mennyire manipulálják. Amit mond neki a hatalom, azt el is hiszi kétség nélkül. A hatalomba vetett hit ezzel a levezetéssel azonos a rabsággal, amikor az ember tudatában sincs azzal, hogy ő egy rab, hűséges kutyája a hatalomnak.

 A tudás a kezdetleges ereje minden embernek. Minél több tudással rendelkezik egy ember, annál erősebb és tudatosabb. Merem állítani, hogy kevésbé határozottabb, de a kétely ereje a legerősebb. Tudással kezdődik és tettekkel végződik minden. Az ember kezében a döntés, hogy mire használja fel azt az erőt, mert sajnos a hatalom szolgái között is sok az erős egyén. Ők irányítják az emberi tömkeleget, akiket manipulálnak. Annak a tömkelegnek is tudásra kell szert tennie. Akkor jön létre az igazi szabadság, amikor nem a hatalom gondolkozik az emberek helyett, hanem az ember arra használja a saját elméjét, amire való: gondolkodásra.

Az igazi szabadság: a nemzet minden tagja szabad és hatalomtól teljes mértékben független politikailag és gondolatilag is. Az igazi rabság: a nemzet minden tagja hatalomtól függő szükségszerűen gondolatilag.

Végkifejlet: a tudás az a tényező, ami dönt szabadság és rabság állapotáról. Az ember hozza a döntést, hogy hisz a hatalomnak (rab akar lenni), vagy szabad (folyamatosan kételkedik).

2012. augusztus 13.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése