2012. szeptember 23., vasárnap

A végtelen



A végtelen

végzetes véglények lopakodnak,
egyre és egyre közelebb,
a sötétség ajtai dörömbölnek az emberek szívén,
az út meg egyre és egyre rögösebb,
tengermélységben,
drótba akadva,
titkokat takarva,
elmerülni a gondtalan végtelenbe,
hatalmas rovarokat lenyakalva,
mintha egy másvilágba léptem volna be,
mélyebbre,
mélyebbre,
a gondtalan végtelenbe,
oda, ahol nem mernek a szemembe nézni,
oda, ahol meg is tudnak igézni,
sellők hangját hallom,
végtelennek vallását vallom,
szögesdrót marja vérző uszonyaikat,
nem találják szabadítójukat,
hangjuk, szemük, mosolyuk elkábít,
kiemelem rabságukból,
s az erényt, ami eldőlt akár egy szobor,
feltámasztom pusztulásából,
mint egy-egy homokszemcsét,
minden darabját helyére rakom,
és akkor,
lenn a tengermélységben,
úgy egyesül minden, ahogy én akarom.

2012. szeptember 23.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése