2012. szeptember 30., vasárnap

Tagadás



Tagadás

Valahol a végzetnek gazos ösvényén,
Hol az eszmék vándorolnak népek közé,
Elvész a tökély eszméje az útszélén,
Korunk ma raboké és nem szabadoké.
Az embernek bércén
A magasban állok,
S lejtő van mindenhol
Amerre csak látok.

Vérfoltos nyílhegyek görög szorosokban,
Karddal átszúrt csontvázak a szent sír felett,
Átlőtt sisakok lenn a havas árkokban,
Az indulat folyója már rég megeredt.
Egy célunk e földön,
Hogy a mélybe essünk,
Majd újult erővel
A magasban küzdjünk.

 A nép többet ér, mint csendet és hallgatást,
A forradalom bennünk egy külön véna,
De lám, eltűr minden cselszövést és csalást,
Nem több mint egy vak, egy süket vagy egy néma.
Nincs szavam e korra,
Mert kihalt a szellem,
S a szellemmel együtt
Már kihalt az ember.

Végzetnek ösvényén leszek fényes fáklya,
Ha senki, hát lobogjak én egy eszmeként,
Elégetve kárhozatot, mint egy máglya,
Utat mutatva új sorsként és reményként.
Leszek, mit embernek
Tennie kellene,
Leszek e hitvány kor
Tagadó szelleme.

2012. szeptember 30. 
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése