2012. november 6., kedd

Ami rólunk szól...



Ami rólunk szól…

Drága 21. század. Mi vagyunk a gyermekei, az ő vérszerinti ifjúsága. Mi vagyunk a nemzedéke egy olyan századnak, amiben az emberiség valami új dolgot akar kezdeni magával. Ugye a 20. századdal lezárult két évezred. A 21. század új nemzedéke vagyunk, akik egyelőre eszméktől mentesen élnek, mivel a régi eszmék a 20. században meghaltak. Kezdet vagyunk. Olyan kezdet, ami még annyit se tud, hogy mit kezdjen magával ebben a korban. Hiányzik a céltudat. Talán egyesek úgy ismernek engem, aki inkább pesszimistán látja az ifjúság helyzetét a világban. Őszintén megmondom, hogy én a saját nemzedékemre – amihez tartozok – nem vagyok a legbüszkébb.
 
 A 20. század szörnyűségei után a mi elődeink a világból a Béke Szigetét próbálták megteremteni nekünk. Egyes helyeken sikerült, máshol még a nyomor uralkodik. Lényeg az, hogy vegyünk egy európai országot és annak az ifjúságát. Legjobb példaként minket, egy posztkommunista rendszerben született gyermekek, akik lassacskán fogják fel, hogy nyitott számukra a világ és a kötöttség kevésbé korlátozott. Ugye a szülők szoktak mesélni a szocializmus „dicső“ koráról, amikor még egyes nyugati zenei stílusok is be voltak tiltva. Ma már mindennek vége – élhetünk azzal, ami megadatott nekünk. Néha annyira élünk vele és annyira rohanunk ebben az új fogyasztói világunkban, hogy elfelejtünk gondolkodni és kételkedni. „Vajon ez az a világ, ami a leges-legjobb lehet?“ Mai átlagember szerint: „Nem kell, hogy leges-legjobb legyen. Tudjunk benne megélni és ez arra megfelel.“ Még egy átlagembernek sem kellene ilyen passzív módon hozzáállni a világ és az emberiség ügyéhez. Egy emberi életnek nem abból az életmódból kell állnia, amit az állami rendszer belénk akar itatni: megszületünk, felnövünk, dolgozunk, nemzünk utódokat, megöregszünk, meghalunk. Mind ezek felett pedig: tartsd be a törvényt. Ettől az életnek többről kellene szólnia.
 
A mai ifjúság nézetem szerint optimistán pesszimista. Ezzel azt akarom kifejezni, hogy tisztában van azzal, hogy a világ nincs rendben. De azért, hogy a közérzete és emberi magabiztossága megmaradjon: megpróbálja melléktémának tekinteni. Ez az egyik legrosszabb tulajdonsága a mai ifjúságnak, hogy a problémára való megoldás keresése helyett, a saját elméjében a problémára rózsaszín festéket önt, hogy „szebben láthassa a világot“.
 
Ez az egyik. A másik az, hogy a 20. század eszmék tömkelegét hozta magával és a végére az összes meghalt. Azt mondogatják a hatalom emberei, hogy egy régi rendszer született újjá, amit Görögországban próbáltak ki először és állítólag a mai korban is működik csodásan. Úgy is szokták nevezni, hogy „népuralom“. Talán már annyiszor hallani, hogy idővel a szó értéke is eltorzul, ahogy minden eltorzul ebben a rendszerben. Ez a demokrácia! A 20. század – az eszmék harcának kora – után szószorosan kijelenthetem, hogy a 21. század nemzedéke 12 év alatt képtelen volt ösztönös eszmeiséget valósítani meg az emberi közérzetben. Egyesek azt gondolják, hogy az eszmék csak az „-izmusokból“ áll. Ez egyáltalán nem igaz, mivel az eszme egy létfontosságú elem szellemi életünkhöz. Az eszmenélküliség eleve egy súlyos társadalmi probléma, de ami ezzel jár: az ifjúságunk nem tudja, hogyan kell gondolkozni közösségben. A hatalom emberei pedig pont ezen dolgoznak, hogy minden ember csak a magánérdekre figyeljen, ne figyeljen embertársára és csak tegye, amit ő jónak lát. Azon dolgoznak, hogy a mi emberi makacsságunk legyen saját fegyverük ellenünk. A céljuk az, hogy megosszanak minket és mindig hadakozzunk és veszekedjünk egymással. Ez mind a mai kor befolyása, mivel kedves nemzedékem – bemutatok nektek egy szót, ami erre a társadalomra és a mi ifjúságunkra vall: a liberalizmus. Szinte mindent megengednek nekünk azért, hogy ne figyeljünk egymásra, hanem csakis önmagunkra és saját egyéni gyarló érdekeinkre. Azért, hogy ne tudjunk összefogni. Pedig őszintén megmondom neked, drága nemzedékem: ha egy cseppet többet gondolkodnánk, akkor észrevennénk, hogy milyen nagy erőnk is van. Hiszen vagyunk mi és a hatalom, ami csak 1 százalék, mi pedig a 99 százalék. Talán fel sem tudjuk fogni teljes erőnket. Előre mondom, nem bonyolítom túl a dolgokat.
 
Az eszmenélküliséggel még jár egy súlyos probléma, ami talán a legsúlyosabb a társadalmi életben: az ifjúságnak nincs céltudata. Szinte ott tartunk már, hogy „le vagy fel – jobbra vagy balra, teljesen mindegy“. Őszintén, én életbeli céljaim nélkül el sem tudnám képzelni az életem, mert engem szükségszerűen kell, hogy motiváljon valami. Csodálkozva tekintek azokra a fiatalokra, akik még középiskolásokként sem képesek célt kitűzni maguk elé. Akik nem foglalkoznak a tudománnyal, a társadalommal, a művészettel, a közösséggel, hanem csak azon értelmetlen és tudatrontó dolgokkal foglalkoznak, amit a 21. század megadott nekik. Ilyenek a mai kereskedelmi tv-csatornák, bulvárlapok, hírességek bálványozása, márkamániák stb. Éles, de véleményem szerint ifjúságom ezen részét tekintem „fölösleges embertípusoknak“. A közösségben való gondolkodás elveszett a 20. században.
 
Végül annyit mondanék, hogy felfoghatjuk az egészet optimistán is. Reméljük egyszer megjön az eszünk, és képesek leszünk arra, hogy eszmeiséget teremtsünk szellemi világunkban. Csak reméljed ifjúságom, hogy kilábalsz ebből a tudatválságból, amiben optimistán is szenvedsz. Reméljük, hogy végre nem a hatalom kezére fogjuk játszani saját életünk sorsát, hanem összefogva mindannyiunk életét közös erővel megváltjuk. Kiemelem: csak REMÉLD, nemzedékem!
 
2012. november 6.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése