2012. november 28., szerda

Anarchia kapitány



Anarchia kapitány

Valahol az óceán közepén,
Vad szél és gyilkos hullámok között,
Sodródik az Istennek tenyerén,
Egy kalózhajó, a Hajótörött.

A legénység szinte napszámosként
Éli napjait a fedélzeten,
Fáradtan és éhenkórászokként
Dolgoznak, tűnődnek a végzeten.

Zsarnok kapitány a kabinjában
Fogyasztja narancsát és szőlőjét,
Érméit számolja ládájában,
Miért az őr lenyúzná a bőrét.

Ha ki is megy, viszi az ostorát,
Ráordít a súroló kalózra:
„Hogy azt a lusta tengeri korcsát!”
Rásuhint, és nem számít panaszra.

De a legény meggörnyedten szólal:
„Kapitány uram, sós vízen élek,
Nem bánom hogyan illet rossz szóval,
De én most inni és enni kérek!”

Büszkén állt fel, és húzta ki kardját
Vele együtt minden jó kalóztárs,
Szívét veszítette a kapitány,
Mert most kitört a kalózlázadás!

Talán nyugszik a tenger fenekén,
Mint a halaknak bő eledele,
De most tétlen az egész legénység,
Amíg nem szól Anarchia jele:

„Halljátok szavam, dicső árulók,
Igaz tettünk győzelmet aratott,
Mire vártok? Ez már a mi hajónk,
Amióta a kapitány halott!

E hajó kabinjának ajtaján,
Mindannyiunk büszke neve ott lesz,
A legénység együtt bőség szárnyán
Majdan egy szebb világ felé evez.”

És jóllakottan tovább hajóztak,
Amerre vitte őket az irány,
Széles tengeren így kiáltottak:
Igenis, Anarchia kapitány!

2012. november 28.
Czáboczky Szabolcs


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése