2012. november 16., péntek

Az én művészetem



Az én művészetem

Az őszi csendes éj
fejet hajt és hallgat,
Mint a hulló levél,
a széllel utazgat.
De őszben villámként csap le
Múlásban újraszületve
Szívemnek hajnala,
Mikor heves,
Mikor kedves,
Hajnal szabad dala.

Az édes emlékek
tövisekként szúrnak,
Hiánnyal üzenek
a vörös rózsának.
Drága szavak tovaszállnak,
De majd helyükre találnak,
Hisz az ész, amit vív,
Szememhez ér,
És visszatér
Minden csók, minden szív.

A hősöknek vére
csörgedezik bennem,
Él a magyar béke
egész nemzetemben.
Szóljon hát dicsőn a zene,
Énekeljen hangom vele,
A szép magyar néppel,
Csakhogy halljam,
Hogy a dallam
Még most sem veszett el.

Mint meglékelt hajót
küldenek tengerre,
Úgy kiált ki adót
ember az emberre.
Béklyóba vert gondolatok
És hatalmas fondorlatok
Ülnek az elmékben,
De szabadság
És igazság
Él titkos eszmékben.

Az őszi csendes éj
most épp vihart kavart,
Nem éri már holdfény
a megkínzott avart.
Lágyan is felcsendül dallam,
De most nem szólhatok halkan,
Az én művészetem,
Mely simogat
És csatázgat,
Mert ez az életem.

2012. november 16.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése