2012. november 20., kedd

Sivárság a vendégem...



Sivárság a vendégem…
(Szidinek)

Napsütötte arcom,
reménykedő szemem,
Nevet minden harcon
mióta vagy nekem.
De a magányos estéken,
Csak sivárság a vendégem,
Sötétben gyertyaláng -
Csepp szavaink,
Szép dalaink
Nem húznak össze már.

Egy decemberi nap
csónakként közelít,
Karom téged megkap,
akit el nem veszít.
De pont elúszott nemrégen,
És sivárság a vendégem,
Az a kis „remélem”
Már el is tűnt,
Bennem megszűnt
Célom és reményem.

Mosollyal keltem fel
minden áldott reggel,
Olyan boldog hittel,
hogy várnom már nem kell.
De vissza, édes emlékem,
Mert sivárság a vendégem,
Csak maradj helyeden
Emlék árnya,
Amúgy fájna,
Hogy nem vagy mellettem.

Szürke életemben
a semmibe nézek,
Szellemedet zengem,
de tán szívből vérzek.
Ó, te – az én mindenségem,
Most sivárság a vendégem,
Dobogj, rideg szívem,
Mert van kinek,
Hisz én hiszek,
Szálljon feléd rímem!

2012. november 20.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése