2012. december 3., hétfő

A magyar Sziszüphoszok



A magyar Sziszüphoszok
(Szidinek)

Megálmodtam a tehetetlenség bércét,
Amit az istenek teremtettek közénk,
És azóta nem ismer a szívem békét,
Amióta falat állítottak elénk, mögénk,
Egy sziklatömböt tolok, köd szitál körülöttem,
Tolom, hogy ne legyen akadály közted és köztem.

Ígérték az istenek, hogy munkám végén,
Szívhatok már szabadon boldog levegőt,
Karjaim közt leszel és visszatér békém,
Midőn ez átkozott tömb eléri a hegytetőt,
Tolom a tömböt, a csúcsot se látom a ködben,
Tolom, hogy ne legyen akadály közted és köztem.

Utolsó erőm is elhagy, de végeztem,
A tömböt büszkeséggel a csúcsra vittem,
De toltam és toltam, amíg nem éreztem,
Hogy a tömb most legurul és vele együtt minden,
Elvész a mélyben, a ködben, amiért dolgoztam,
Az istenek mondják: kezdjem újra, elrontottam.

A hegy túloldalán eléd gurul a tömb,
És te is megmérkőzöl az istenekkel,
Küzdesz és küzdesz, de nem vagy tőlem különb,
Elém gurul a szikla minden hiteddel,
Megtörten a hegytetőn csak figyeled a holdat,
Az istenek mondják: kezdjed újra, elrontottad.

Reményvesztetten tologatjuk fel-alá,
Most te az egyik, én a másik oldalról,
De mégsem tudjuk, hogy a sors hol hordozá,
A dicső olümposzi lángot boldogságunktól,
De most a köd szertefoszlik, az istenek félnek,
Mert szívedben ott a szó, szádon pedig a bélyeg.

Istenek eretneke jött el, a remény,
Vad, elszánt gondolatokat táplált belénk,
A tömböt törtük, szólt akár egy költemény,
Ölellek, csókollak – többé nem áll semmi közénk,
Most érzem azt, hogy van értelme, amiért élek,
Mert szívünkben ott a szó, szánkon pedig a bélyeg.

2012. december 3.
Czáboczky Szabolcs


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése