2012. december 27., csütörtök

Csak tovább, Fájdalom!



Csak tovább, Fájdalom!

Vérvörös Rózsának tövisei marják
Itt mélyen az én gyenge szívemet,
Minden oldalról össze-vissza csak szúrják,
És szememmel már nem látom a színeket.

Minden már olyan nyűtt, minden olyan kopott,
Őrült mosoly görbül az arcomon,
Emlékek, melyekben egykor láng lobogott,
Most Fájdalom tapos végig a hamvakon.

Csak tovább, Fájdalom! Kínozz ez órában!
Mintha szögesdróttal tekernél be,
Legyek egy levél, mit elvetnek egy tócsába,
S az esőben ítélik el feledésre.

Legyek álmatlan éjszakáknak szolgája,
Az, aki vér helyett nyugalmat szív,
De nem vagyok méhed egyetlen árvája,
Fájdalom, hűséges fiad ekképpen hív:

Sólyom szárnyán utazz a nyugati széllel,
Vidd keletre nyugtalanságomat,
Lopakodj a Rózsába vad kísértéssel,
Hadd érezze át súlyos zokogásomat.

Legyek ott mellette, bárhol is legyen Ő,
Ha ajka más ajkát is csókolja,
Ha más kezét szorítja, legyek kísérő,
Kezemet, csókomat semmi nem pótolja.

2012. december 27.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése