2012. december 28., péntek

Vazul végszavai



Vazul végszavai

Emlékszem még a napra, ó, Egeknek nagy ura,
Mikor idegen szó szállt minden magyar falura,
Földanya bőséget adó tiszta földjeire
Német lépett, s magyar kenyeret kap reggelire.
Borunkat szürcsölik mohón az ezüstfényűek,
Nem bánom, nem sajnálom – leszünk mi most már hűek,
Kényszerzubbonyba öltözik ez az egykor nagy nép,
S Európa színe előtt sérelmeket fel nem tép.
De mégis, Kurszán vérét ki pótolja majd nekünk?
S még mindig nem forrt be, hol vérzik augsburgi sebünk,
Vendégül látjuk azokat, Árpád szép honában,
Akik Árpád fiait ölték meg a csatában.
Fülemben ólom, de táltosnak dalát hallom még,
Akinek hite miatt ontották ki a vérét,
Pedig csak énekelt, amíg fejét nem vétették,
Valahol Esztergomban sújtott le karddal vendég.
Én nem lehettem házigazdája germánoknak,
Lettem Koppánnyal önkéntese ezen átoknak,
De most - vakon, süketen magam elé meredtem,
Ahogy mondani szokták: hordom saját keresztem.
Bűnösként kezelnek engem a saját hazámban,
Így jön értem a halál, ebben a nagy magányban,
Attila népének vére csörgedezik bennem,
S ha ez volt a bűnöm, én büszkén síromig viszem.

2012. december 28. 
Czáboczky Szabolcs


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése