2013. január 15., kedd

A diktátor második dala



A diktátor második dala

Karosszékem nyűtt és kopott,
Palotám pompában úszik,
De a sok fény vágyat hagyott,
Ami a szívembe kúszik.

Nem kábít már a fényűzés,
Se a szerződések szere,
Unottan tekintek fel én
A saját önarcképemre.

Az ajtók előtt hű katona,
Egy rendszert véd és csak makog,
Tudja, hogy függ a vagyona
A Rendszertől, ami vagyok.

Túl az utcákon, gyárakban,
Napszámosként küzd a népem,
Kilakoltatott házakban
Él szürkeségben a szégyen.

Meguntalak unott népem,
Hogy béklyót se látsz lábadon,
Tied lehetne az Éden,
De zászlód sincs a váradon.

Mint egy ködös mocsártenger,
Csak lakatlan és lelketlen,
Én nem lennék már itt ember,
Ha tűz élne lelketekben.

Dög lennék fenn a bitófán
A bosszú eredményeként,
Lángba borulna palotám
Hozva Újat és szép Reményt.

Meguntalak unott népem,
Szívem tőled már úgy félne,
De addig beülök szépen
A nyűtt, kopott karosszékbe.

2013. január 15.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése