2013. február 27., szerda

Úr az Elégedetlenség!



Úr az Elégedetlenség!

A gyenge könny, ami búsan görbül az arcunkon,
Minden bánatot belesírva esik a földre,
Elég az embernek, hogy csak egyszer szemet hunyjon,
S mire földet ér, talán vértócsa lesz belőle.
Lángolnak az ember öklei, lángol szíve is,
Elege volt már, hogy mindig azt mondja: „Igenis”.

A minimálbér hátast dobott – nesze, nép fia,
Adóügynökök rúgták ki a saját házából,
Rendőr taposott rá, mikor élt az anarchia,
És hamis vallomásokat vert ki a szájából,
De mikor az ököl a Törvény asztalára csap,
A vén kutya többé már nem ugat, hanem harap!

„Fogyassz, mint akinek semmi dolga a világon!
Dolgozz, mint akinek más célja nincs az életben!
Halj meg úgy, hogy mi formáljunk a szép unokákon!
Ne ismerd fel önmagad bennük és az években.”
Elég a tűrésből! Elég már a sok szemétből!
Elég a folytonos félelem a puszta léttől!

Aki ökölbe szorítja érdes kezeinket,
Aki ráncainkat mozgatja a homlokunkon,
Az nem a számunkat tudja, de a neveinket,
Végigkísér minket göröngyös, dühös utunkon,
Ó, vigyázzatok ti nagyurak, nem lesz menedék,
Mert nagyobb úr tőletek az Elégedetlenség!

2013. február 27.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése