2013. március 25., hétfő

A süllyedő hajó



A süllyedő hajó

Sorstalan hajók a Nemzetek tengerén
Hánykódnak a nyugtalan hullámok között,
Népek a hajókon kérdik: hol a remény?
Hol a kék ég az Ígéret földje fölött?

Vén vitorlákba kapaszkodik a hűs szél,
Amelyeket a múlt vére foltozott be,
Haladnak valamerre – ahol szent a cél,
Ismeretlen vizeken úsznak előre.

Elől az ezeréves szúrágta hajó,
Gazemberek tépték tiszta vitorláját,
De bírja még a kegyetlen vízre való
Magyar fedélzet saját ősi árbócát.

A nép mosolyog, szüntelenül mosolyog,
Mint akiket félálomba kábítottak,
Észre se veszik, hogy sűrű füst gomolyog
Alattuk, ahol éppen tüzet szítottak.

A tűz elől idegen bankárok futnak,
Minden áldott mentőcsónakot elkötnek,
Nem érdekli őket, hogy csak furakodnak,
És ott lángolnak asszonyok és gyermekek.

Törik az árbóc és ég a szép vitorla,
Minden torkot reszelnek a füstgomolyok,
A legénység csak küzd, és a tüzet oltja,
A jó nép pedig még mindig csak mosolyog.

Itt lesz a sírja a Nemzetek tengerén,
Isten áldja a hullámok közt búsulót,
A sötét mélység egyre inkább elnyelvén,
S a többi nép nézte a süllyedő hajót.

Már csak a hajó orra látszott ki végül,
Rajta az a maréknyi bátor legénység,
Akik vízbe ugrottak félelem nélkül,
Hogy bosszút álljanak a pusztító tüzért.

2013. március 25.
Czáboczky Szabolcs


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése