2013. május 30., csütörtök

Szabadság!



Szabadság!

Dallamot dúdoltam

csukott szemmel zuhanva a sötétségbe,
Végtelenként éreztem, hogy éltem holtan,
S a szellem, amely nem ülhet tolószékbe,
Madárszárnyon repült egy homályos honban.

Hűs ködbe tévedtem

úszva a varázslatos földi felhőben,
Nem volt olyan, hogy az utat eltévesztem,
A homály meg is szólított ismerősen,
Mert tudtuk, hogy egy rendszer ellen vétkeztem.

Valaki üvöltött

egy hosszú utcának a másik végéből,
Mert Valaki odafent nem szépen döntött,
Szónokolt háborúról, papolt békéről,
Ameddig a saját szíve meg nem döglött.

Goromba arcokat

láttam. Olyan goromba, akár az enyém,
Éreztem kezemben a rejtett karmokat,
Emlékszem, mindenkit szólítottam nevén,
Jöttek, hogy megvívják velem a harcomat.

Lángoló mágia

és méghozzá boldog, megkönnyebbült lángok,
Mögöttük pedig állt egy karcsú grácia,
Tűztengerben vakon látott, mint egy látnok,
Saját ereit feltépő Jusztícia.

Szabadság! Szabadság!

Ó, végre szenteltessék meg a Te neved,
Sírod fölött most is a múltat siratják,
De halljuk még, él még bennünk, ajkunk rebeg,
Rebegi az ősi szabadság dallamát.

2013. május 30.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése