2013. június 18., kedd

Taksim téri fák



Taksim téri fák
(A törökországi forradalom alkalmából)

Valahogyan másak lettek az emberek.

Eddig mindenki űzte a maga gondját,
cipelte nehéz bevásárlótáskáját,
ügyeket intézett a kislócán,
napsütést áldott egy déli órán,
autók zaját hallgatta,
a város szmogját beszívta,
mobilon csevegett,
ismerőst keresett,
ült nyugodtan,
szürkén, szótlan.

Valami történt itt.
Ezt észrevették a fák, és most reszketnek.
Levelek remegnek,
Miközben erő tölti meg a nagy semmit.

A bolt azért megnyit,
De most nincs, ki büszke fogyasztóként venne,
Mert már hallatszik egy új hang, egy új zene.
Lángoló farkasszemek uralják az utakat,
S a szél könnygázzal csapta meg a betört orrokat,
A jelszavak és a parancsok már egybefolynak,
Szívek remélnek, de nem tudni, mit hoz a holnap.

Félhold mártózik meg a tengerben,
- Valahol Molotov-koktél robbant,
Boszporusz lázad mindennel szemben,
- Az éjszakán rendőrbakancs dobbant,
És zavaros habjai nem tükrözik az eget,
- Egyszer menekvés, máskor támadás,
Elmossa hullám, mint vér a teret,
- Igen, ilyen dolog a lázadás!

A nép kiált,
már erre várt,
egyként üvöltenek,
és egyért küzdenek,
az izzó láng pedig lobog
a szívben, mely gyorsan dobog,
mert végre ma álomból ébredve,
kegyetlen valóságba csöppenve,
egy élettel teli nép ordít és kiált,
kiált az a nép, akit nem hall a világ.

Mert ezek a fák nem tévésztárok
Vagy buta médiakoholmányok,
Egyszerű fák: féltették törzsüket,
Féltették minden szép levelüket.

De már nem remegnek a levelek,
Mert látták, hogy mi is a szabadság,
Forradalom, szenteltessék meg a neved,
Téged szültek az áldott Taksim téri fák.

2013. június 18.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése