2013. július 26., péntek

Üres



Üres

Szédült, üres szavakat keresek,
Amik elringatnak, akár egy csecsemőt,
Hogy soha többé fel nem kell keljek…

De várjunk csak! Hová tűntek a szép mezők?
Gyermekkorunk álmai és az útvesztők,
Mert az élet nyilai százfelé mutatnak,
De épp oda jutsz ki, ahol a kutyák ugatnak,
Igen, mert ők már nem kérik azt a csupasz csontot,
Eltépik a láncot, lenyúzzák bőröd és húsod,
Mert te is olyan préda vagy, mint én ebben a világban,
Olyanok vagyunk, mint egy kis sereg egy nagy erős várban,
Egyenként vesznek ostromzár alá, majd kiéheztetnek,
S a nagykutyák végül egy szép erkélyről kivégeztetnek,
A hóhérbankár fényes pallosát magasra emeli,
Míg hájas apja iratait a Wall Street-en keresi,
De állj! Hogy értsem ezt? Vajon most egy dollár a szabadság?
Vagy manapság megunt jelszónak számít már az igazság?
A szabadság annyi, hogy azt gondolsz róla, amit akarsz,
Az igazság pedig mindaz, amit te majdan eltakarsz,
Hidd el, még sok mindent fogsz a sírodba magaddal vinni,
Emléket és szerelmet fogsz az istenednek átadni,
De a földben úgyis ott maradsz, kell maradjon valami,
Hogy bebizonyítsd: igenis, te olyan vagy, mint mindenki,
Megmutatod, hogy lássák: nem vagy te Krisztus vagy Petőfi,
Vízen járkáló vagy ködből köddé lett drága hazafi,
Ó, lángolnak a szívek: Talpra magyar! Vagy talán mégsem?
Lehet, hogy én is végül Pató Pál urak között végzem,
Mert egy ócska képernyőről kapják meg a bálványukat,
Tinilányok reményveszetten élik bús ábrándjukat,
Karóra, szemüveg, táska – jaj, de gyönyörű kellékek,
Főleg amikor kétszáz eurónál is többe kerültek,
Régi mondásra emlékszek, hogy vak vezet világtalant,
Ó, olyan régi, hogy talán megéri a halhatatlant,
De múlt idő, ez véget ért: elértük a határtalant,
Mert hidd el, a vak ma már csak követi a világtalant!

Szédült, üres szavakat keresek,
Amiket megtölthetek nyers értelemmel,
Hogy velük együtt felébredhessek!

2013. július 26.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése