2013. szeptember 14., szombat

Egyedül maradtam



Egyedül maradtam
(Szidinek)

Mint a fa, amitől elvették erdejét:
Egyedül maradtam.
S a most már csöndes, kivágott törzsek helyét,
Egykor szélfútta színes lombok emlékét
Dísszel borítottam.

Mint a katona, aki felett fejfa sincs:
Egyedül maradtam.
Két csuklómon régen nehezedett bilincs,
Porladozó csontvázam a földben ma kincs,
Akna volt alattam.

Mint a légy, akit magára hagyott párja:
Egyedül maradtam.
Romlott hús körül nagy a rajban az árja,
De szállnék messze, mert szívem csak őt várja,
És sírva fakadtam.

Mint a keselyű, kinek ereje fogytán:
Egyedül maradtam.
Sivatagi szomjúság torkomat fojtván,
A falkám majd holnap betöri a bordám,
Meghalok szomjasan.

Mint a macska, akit elütött az autó:
Egyedül maradtam.
A túloldalon várt rám egy doromboló,
Aki maga lett volna az a boldog szó:
Szeress minduntalan!

Mint a csótány, akit mindenki csak utál:
Egyedül maradtam.
Csak te vagy az, aki szerelemmel kiáll
Lényem mellett, ami a szemétben turkál.
Én hozzád ragadtam.

Mint a rákos beteg a kórházi ágyon:
Egyedül maradtam.
Míg az élet lepereg, akár egy álom,
Egy, miért érdemes volt a Földön állnom,
Te benned találtam.

Mint a rejtett szenvedély ebben a versben:
Egyedül maradtam.
Dicső dalaidat én örökké zengem,
Drága Szidónia, veled a szívemben
Egyedül maradtam.

2013. szeptember 14.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése