2013. október 31., csütörtök

Ész és három fázis




Ész és három fázis

Be kell vallanunk, hogy az anarchizmus egy rendkívüli ideológia. Olyan eszméről van szó, amit a történelem során rengeteg támadás és számtalanféle eltorzítás ért. Egyes emberek, akik szembefordulnak az állami szervekkel, kormányellenes jelszavakat skandálnak vagy felszólalnak a rendőrbrutalitás ellen, nem is tudják, hogy anarchista tevékenységeket folytatnak. Azonban az anarchizmusnak is saját fázisokkal rendelkezik, mivel az államellenesség csak kezdet. Természetesen az Idegen Szavak Szótára az „anarchizmus” szó alatt ilyen „szinonimákat” sorol fel: káosz, zűrzavar, állami szervek és mindenféle hierarchia felszámolása. Az emberek meglepődnének, ha tudnák, hogy az anarchizmus mögött milyen harmonikus rendszer rejtőzik meg, és e rendszert csak az ember elméje tudja fel- és kidolgozni.

Az ész és az anarchizmus kapcsolatát rövid történelmi elemzéssel szeretném taglalni. Az ész-kultusz lényegében a felvilágosodás idején csúcsosodott ki, amikor a nép az uralkodó osztály által alkotott különböző hagyományoktól, babonáktól és – főleg – kisebbségi komplexustól meg akart válni. Szabad akart lenni. A Nagy Francia Forradalom ideáljai amilyen nemesnek indultak, olyan megrökönyödöttként végezték. Liberté, égalité, fraternité! Természetesen jelszavaknak szépek, hiszen hasonló kulcsszó korunkban a demokrácia (aminek az alapjai lényegében pont ebben a „hármas egységben” fogant meg). Igen, a nép szabad akart lenni, de a „szabadság” eszménye szabadosságba fajult el. A történelemből okulhatunk, mivel megtudtuk, hogy a szabadelvűség (liberalizmus) hová is vezet (lásd. a Nagy Francia Forradalom utáni ideiglenes diktátorok és tömeggyilkosok rémuralmai). Szabadság – szabadossággá torzult. Egyenlőség – fölöslegesen erőltették arra, ami a természet rendje szerint egyenlőtlen. Testvériség – ez a legironikusabb, mivel ezen jelszó nevében gyilkolták egymást a francia girondisták és jakobinusok. Meg kell jegyezni, hogy a Nagy Francia Forradalom több eszmének a bölcsője, ilyen pl. liberalizmus, nacionalizmus, kezdetleges szocializmus és kezdetleges anarchizmus…

Itt váltanék át arra, hogy az ész, hogyan is fogja fel az anarchizmus első fázisát. Az elme külső tényezők és tapasztalatok által megállapítja a környezet kisugárzásait. Rendőrbrutalitás, igazságtalan törvények, vérbefojtott tüntetések, korrupt hatalom és hiába a demokrácia, mert senki sem fog ezen változtatni. Rájövünk arra, hogy az ország politikai élete hazugságokon alapszik. Az első fázis röviden magába foglalja az állam negatív hatásának felismerése.

Tény, hogy a Szabadság, egyenlőség, testvériség hármas egység hangsúlyozza az emberi közösségvállalást és eszmei individualizmust. Az anarchizmus vallja az antropológiai optimizmust, miszerint az ember természetétől fogva jó. Többen érvelnek azzal, hogy nem, mert az ember kapzsi, irigy, fösvény, köpönyegforgató stb. Ilyenek vagyunk, de nem születésünktől fogva, mivel a társadalom formált minket ilyenekké. A társadalmat pedig az állam manipulálja nap mint nap, ami egy olyan szerv, amit hataloméhes, társadalom által korrupttá vált emberek teremtettek meg néhány oldalnyi iratban, amit alkotmánynak neveztek el. Az alkotmány pedig meghatározza az állam képzeletbeli határait (amit lelki szemeinkkel kellene lássunk) és törvényeit. Ha az ember rossz, akkor úgyis mindegy, mert az általa megválasztott hatalom is rossz lesz. De, ha az ember jó, akkor képes egy olyan rendszert kialakítani saját mintára, ahová nem szükséges az emberi hatalom. Ezért hangsúlyozom, hogy az anarchizmushoz erkölcsileg és lelkileg fel kell nőni…

Így fogja fel az ész az anarchizmus második fázisát. Az állam nem mindenható, nem elpusztíthatatlan és nem az „egyetlen megoldás”. Ilyenkor kezdi el az elme feltenni a megfelelő kérdéseket. Mi lehet az államon túl? Hogyan élhetnénk országhatárok nélkül? Mi lenne velünk az alkotmány elpusztítása után? Kicsúcsosodik az államellenesség gondolata az emberben. Végül felvetődik az a kérdés, hogy hogyan tovább?

A történelemben úgy emlegetjük a nacionalizmust, mint azt az eszmét, ami a nemzetállamok kialakulásának a hajtóereje volt. Legalábbis többen ennek tekintik (egyes tudatlanok szerint azonos a más nemzetek iránt való gyűlölködéssel). Röviden leszögezve a nacionalizmus mindaz, ami a nemzetet, mint egyedülálló közösséget képviseli nyelvével és mentalitásával. Egy egészségesen gondolkodó és érző emberben kell, hogy éljen legalább egy cseppnyi nacionalizmus, amivel együtt kell érezzen saját vérével és fajtájával, mivel a sok nemzet teszi a Földet színessé és gyönyörűvé. Itt bukott el Égalité, amikor az egyenlőség fogalmát félreértelmezve akartak mindenkit ugyanolyanná tenni…

Az anarchizmus harmadik fázisa nem más, mint útválasztás. Emberi beállítottságtól függően milyen anarchizmust képvisel. Ha az egyén ugyanúgy a három elcsépelt jelszót akarja skandálni kommunista tüntetéseken vagy meleg-felvonulásokon, rémálmokat szőve munkáskommunákról és egy szürke internacionalista falansztertársadalomról, akkor a tipikus mainstream anarchizmusról beszélünk.  Ha a nemzeti érdeket fontosnak tartja és hisz abban, hogy a nemzet saját elképzelése szerint képes olyan rendszerben élni, ami működőképes, békés, bőséges, szabad és nem jár más nemzetnek a rovására, akkor nemzeti anarchizmusról van szó.

Észben kell tartanunk, hogy az állam és Machiavellitől A fejedelem nem az „egyetlen megoldás”. Saját nemzetem esetében kimondottan, mivel mi már tapasztaltunk nemzeti anarchizmust, csak nem így emlegetik a történelemkönyvek: Magyar Fejedelemség, 1956-os forradalmi berendezkedés. Ezek az első lépések a nemzeti anarchista felfogás elsajátításához, ezzel vetjük el egy közelgő lázadás magvát…

2013. október 31.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése