2013. október 10., csütörtök

Szoríts magadhoz



Szoríts magadhoz
(Szidinek)

Szoríts magadhoz, majd lökj el,
Mint egy árvát, akit a föld föd el,
Így szorítasz magadhoz, így löksz el,
S boldog szavakkal így szöksz el.

Amim maradt, neked adtam,
Rajtakapva magamtól is loptam,
Érzéseket csentem el teérted,
Amik már nem érdekelnek téged.

Te már elhagytad minden szavamat,
Mint a mély sárba ejtett aranyat,
S én nem tudom mi történt tebenned,
Amit más tette teremtett.

Szoríts magadhoz és szeress,
Karjaim között csak vígan nevess,
Tudd meg, én senkivel nem osztozok,
Rendüljetek meg, oszlopok!

Szoríts magadhoz, ne lökj el,
Nem érdekellek, nem engedlek el,
Hinni szeretnék, mint méla rabok,
Szívedben én otthon vagyok.

Szeretsz még, vagy unod a sort?
Én kívánom bánatomra a bort,
Mint őszi szél, amikor sátrat bont,
Elillanna rögtön a gond.

Egy kicsi könnycsepp kicsordul,
S arcomon gömbalakja eltorzul,
Ahogy megy és megy, téged formál meg,
Te kicsi könnycsepp, ölelj meg!

Szoríts magadhoz, engedj el,
Perlekedek borult-tiszta fejjel,
S amíg te oly jóízűen nevetsz,
Engem, mint egy árvát – temetsz.

2013. szeptember 28.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése