2013. november 22., péntek

Holdfényes galamb



Holdfényes galamb

túl az ember tavaszi hajnalán,
hol oszlopok tartják a kék eget,
árva galamb úgy, ahogy hajdanán
csőrében olajággal lépeget,
mintha e világnak lenne legszebb éke.

szárnyra kapott és népek csodálták,
boldog könnyek is sírva fakadtak,
szabadon szállt, akár az igazság,
emberek néztek, de mégsem láttak,
hisz olyan poros már a parittya vége.

kövek, nyilak légben üldözik őt,
ősember és keresztes egyre megy,
célba vették halállal a jövőt,
hűs páncélra kő, mellkasba nyílhegy,
és soknak hullott, csak nem a galamb vére.

ravasz, cseles szemek ígérgetnek:
zenészt, nőt és költőt a börtönbe!
„szerelemben szabályok nincsenek”,
vén mosollyal: „a háborúban se”,
mert a kis Föld népe - a gyilkolás népe!

vihar előtti csenddel üzennek,
kergetik, kergetik a galambot,
addig, amíg nem érzik üresnek
a házat, hazát, univerzumot,
s istenként zuhan ránk az ítélet gépe.

a Rom felett sugárzó köd lebeg,
már csak a Hold ragyog fenn az égen,
s a hullák között fények őrködnek,
hogy a galamb csak búgjon a Végen
ekképpen: eljöttél, Béke, Béke, Béke!

2013. november 22.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése