2013. november 2., szombat

Veszedelmes indák



Veszedelmes indák
(Szidinek)

Alföld szép világa nyugszik ma csöndben,
Jó Enyészet hoz majd újra áldást,
S a bokrok szelleme visít a ködben,
Mert szabaddá tett egy bolond indát.

Vadon tekereg, dér sem állhat ellent,
Csak megy, megy arra, ahol a Nap kél,
Fától kérdez, s az halkan lombbal rezzent,
Fújja, fújja őt a nyugati szél.

Hegyek felől erdők nagy rejtekéből,
Útnak eredt a kecses kis inda,
Vihar nem kímélve őt rettegéstől,

Ment, ment, amerre őt a dal hívta.
Őszi zápor égi fényként szállt rájuk,
Elhitték mindvégig, hogy nincs más párjuk.

Átok veri őket, vesztesek sorsban,
S mintha a drága bús szót hallana,
Nincs az a rögös kő ott lenn a porban,
Amit ellenükre hozhat Földanya.

Mivégre kellett ez? – kérdik veszetten,
Mérföldes csizma sem elég nekik,
Messzi-messzi tájról Ő kell vezessen,
Így mondják, amíg az idő telik.

Csillagsereg alatt egy lett végük,
Vad csomót fontak, mint egy új világ,
Vén Nap és vén Hold könnyet ejtett értük,

Vörös rózsa és fehér hóvirág.
Indából nyíló szép békétlen bánat,
Boldog, ki csomóban vele él, fárad.

2013. november 2.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése