2014. január 1., szerda

Nekem költészet kell!



Nekem költészet kell!

Oly fagyos kor szült engemet,
Mikor a kacagás, mint torz jégcsap
Hasított bele a Szellem
Puszta csöndjébe, akár a végnap.

Elhidegült bonyolult szó
Lett ez a föld, ahogyan ismerem,
De mégis, egy napon tüzet
Raksz, hogy felmelegedjünk, Istenem.

Sűrű sötét felhők helyett
Ifjú gallyakat akarok látni,
Nem betondzsungelek között,
De zöldellő ösvényeken járni.

Aranyban mért remény helyett
Kezemet jól ökölbe szorítom,
Erényes emberi dühtől
Panaszomat világba ordítom.

Hős inkább, mint olyan kinek
Gyenge a szíve, akár a métely,
Hitem meg legyen erős, mint
Dicső Fehérvár, Eger és Drégely.

Legyek a hallatlan jajszó,
Ami a mélységes csapdákból zeng,
Képzeletem menedékhely
Ahol a kard és nem a bilincs cseng.

Emberként embertelenül
Vagyok az, ki mindent tűr és lenyel,
De Szellem, ne légy tétova,
Nekem láng, nekem forradalom kell!

Kéjtől izzó felüvöltés
Minek, ha emberibb egy „harcra fel!”,
Szépségeddel sodorj tovább,
Nekem bosszú, nekem költészet kell!

2014. január 2.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése