2014. március 27., csütörtök

Ars poetica



Ars poetica

hallom a panelházban:
mindennapoktól zúg a lift
és szédülő szenvedélytől lángol a control és a shift.
nem tollat ragad, de billentyűket kopogtat
az ihlet
és én nem értem a sok vivátot.
százsávú zászlókat lenget, de mit átkoz
szent hévvel és kötelességgel elszürkült szívekben
a középkor?
részeg Isten részeg hívével hős lesz bármikor,
mint büszke Tankréd a hullahegyen,
vagy mint bólogató párttag a tüntetésen.
neki a vers jelszó a cím pedig félszó.
kínosan kopogó betűk kérdik:
költő vagy?
hidegen hagy, akár a fagy,
mert nem szerénység gyötör engem,
csupán nagy munkát vállal az magára,
aki engedi, hogy
egybefolyjon a szív és az agy.
de amíg ember ír – emberül írjon,
és a műsor helyett a nyelv felett sírjon,
mert felejtünk…
elejtünk kéziratokat
és a megettünk is más, mint a mögöttünk,
ahonnan kelet felől érkezik,
vonul el borús dallamok fellege fölöttünk,
és amíg ragozzuk, toldalékoljuk
azt, ami úgysem lehet…
eszembe jut, hogy nincs pénzem venni
Márai kötetet.
valami baj van a világgal?
dehogyis. csak aludj.
talán lesz majd, aki helyetted is kilábal
az elevenen megvetett sírból,
és sípból és dobból és nádi hegedűből
oly dallamot farag,
hogy megsüketíti a nagyhatalmakat,
akik parasztokat vonultatnak fel
és frontvonalakat sorakoztatnak fel
és dobókockákat dobnak el:
vajon hol reménykednek még?

ne engedd el a szerelmet,
ne engedd el a szellem napvilágát,
kopogtasd meg az ihletet,
kopogtasd meg porcikád minden zugát.

2014. március 27.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése