2014. április 30., szerda

Károgó hollóim



Károgó hollóim

Károgó hollóim
elszáradt faágon,
Ketrecük oly üres,
akár a magányom.

Vörös kis ketrecük
dobbanó percre int,
Dobban a pillanat,
szívemre hamvat hint.

Szívembe térjetek
vissza, kis hollóim!
Adjatok vigaszt, ha
nem nyílnak ajtóim

Károgó hollóim.

Elnémult hollóim
hűsölnek a fűben,
visszhangzó alkonyat
károg még a tűzben.

Visszhangzik fejemben,
visszhangzik fülemben,
Visszhangzik a világ
egyetlen ütemben.

Szürke a hóvirág
az ember mankóin,
Vértollal búcsúztak
puskaporhordóin

Elnémult hollóim.

2014. április 30.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése