2015. február 20., péntek

Levél a székelyeknek (javított változat)

Levél a székelyeknek
(A Székely Szabadság napja alkalmából)

Rákócziak városából szólok,
Mint bús Felvidék üzenő kürtje,
Magyarok! Mindenkit ide hívok,
Hogy szavam a falakat leküzdje.
Ezer évig fogtuk egymás kezét,
És hazánkon esett meg a szívünk,
Mikor láttuk olthatatlan sebét:
Úgy változott, mint zászlón a színünk.
Köd borítja a vén Madarasit,
A Küküllő is szalad és sodor,
A szellő pedig székely dalt süvít,
Amit dúdol minden lomb és bokor.
Eljött a nap, a Szabadság napja!
A Hold és a Nap lobog az égen,
S mint e földnek gondozó jóatyja
Mondá a székely: én visszakérem!
Követelem! S ha kell, gyermekáldás
Virágzó magjait vetem majd el,
Hogy jövő tavasszal reményvárás
Szépséges gondolata fogjon el.
Éjjel. Ügyeljünk ma az égboltra,
Minden zsúfolt utcán, mozgó téren,
Hős fejedelmekkel vágtat újra
Csaba királyfi csillagösvényen.
Lám, a nagyvilágból is üzennek,
Hiszen egy nemzet vagyunk, egy sorssal,
Szegény magyarok, bárhol éljenek:
Zürichben, Londonban vagy New Yorkban.
Eljött a nap, a Szabadság napja!
Most dobbantunk, de holnap kérdezünk,
Lehet, hogy mint szenvedélyek rabja
Az útvesztőben úgyis elvérzünk.
De mégis, testvér, emeld fel fejed!
Szeress, higgy és végre nyisd ki szemed!
Így üzenek én Székelyországnak,
És üzenek most minden magyarnak.
Felvidéknek vagyok ifjú ága,
De hallgass meg, világ magyarsága,
Ismerd be végre, amit szégyellnél,
Hogy nincs nagyobb magyar a székelynél!


Javítva: 2015. február 20.
Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése