2015. augusztus 15., szombat

Tátrai kopárfenyők

Tátrai kopárfenyők

Sóhajoktól zúgnak völgyek,
ahogy távol már a dörgő felleg,
Fenn harcosok, lenn a bölcsek
lehelik már ki a fenyőlelket.

Hűvös patak felett repdes
még utoljára a fenyőlélek,
Nem hallotta, ahogy csendes
szellő üzente: te és én élek.

Villámszeme veszedelmes
tűzzel szította kérges szívemet,
Tengerszeme szélhullámmal
csavarta ki szép törzsi színemet.

Itt egykor még ág ágat ért,
ahogyan a kéz is új kezet fog,
S tűlevelek illatával
üzentük a jó vidám hogy vagyot.

Fenyőlelkem pedig siet
repül, repül fel Lomnic csúcsára,
hogy megkérdje az Istentől,
mért’ küldte dühét e völgy aljára.

S én hallottam ezt Lomnicról,
majd végignéztem Tátra őrein,
Hallottam a lélek dalát:
ők a bátrak, ők az én hőseim.

2015. augusztus 15.

Czáboczky Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése