Kártyák

Kártyák

számok szólalnak a színek helyett,

fogak csillognak a lapok mellett,

a szemek hazudnak.

játékba tömött új történetek

köntösökben pénz helyett életek

riportokat adnak.

hangulatversbe fogok tömeget,

és tökkel ütöm most a vöröset,

hogy halljék a rémszó.

ne szólj szám, nem fáj lelkiismeret,

és az ellopott emberszeretet

is csak üres jelszó.

a felsőt védi a média, és

semmi sem igaz, túl sok a szökés,

az eszek se tiszták.

tolerancia, én így szeretlek!

de ha nem vagy ász, mi kérve kérlek

ne legyünk fasiszták.

2015. szeptember 12.

Czáboczky Szabolcs

Tátrai kopárfenyők

Tátrai kopárfenyők

Sóhajoktól zúgnak völgyek,

ahogy távol már a dörgő felleg,

Fenn harcosok, lenn a bölcsek

lehelik már ki a fenyőlelket.

Hűvös patak felett repdes

még utoljára a fenyőlélek,

Nem hallotta, ahogy csendes

szellő üzente: te és én élek.

Villámszeme veszedelmes

tűzzel szította kérges szívemet,

Tengerszeme szélhullámmal

csavarta ki szép törzsi színemet.

Itt egykor még ág ágat ért,

ahogyan a kéz is új kezet fog,

S tűlevelek illatával

üzentük a jó vidám hogy vagyot.

Fenyőlelkem pedig siet

repül, repül fel Lomnic csúcsára,

hogy megkérdje az Istentől,

mért’ küldte dühét e völgy aljára.

S én hallottam ezt Lomnicról,

majd végignéztem Tátra őrein,

Hallottam a lélek dalát:

ők a bátrak, ők az én hőseim.

2015. augusztus 15.

Czáboczky Szabolcs

Megváltás

Megváltás

I.

felébred a pisszentés

hanghullámok suttognak

amíg torkom húrjain

húzza végig vonóját

a dörrenő őshullám

s ha egyszer majd kiáltok

megváltom a világot.

II.

kihajítom a szikrát

ágyából a szívemre

hogy cédrusként égjenek

az érzések és füsttel

szálljanak az emlékek

s ha gyújtok egy új lángot

megváltom a világot.

III.

felrázom önmagamat

teremtek egy világot

hogy az bennem hihessen

s én is higgyek magamban

ha nem is a nagyot de

bennem a kicsit: talán

megváltom a világot.

2015. augusztus 8.

Czáboczky Szabolcs

Egyensúly

Egyensúly

(In memoriam Reményik Sándor)

(Sebestyén Rita 17. születésnapja alkalmából)

Mikor öklöm kővé dermed

és szívem vánkossá lágyul,

költők lelnek bennem vermet

vagy várat, ki hogyan kábul

el és hajtja le rám fejét.

Fáradt vándor fenyvest öltve

fújja a szélcsendek dalát,

tűzzel-vízzel bölcset költve

szóval fest embert és hazát,

s ő váramban álmot alszik.

Füstös tinta, mélypoéták,

csöpögő kávétok mellett

mitől modern, hát a világ?

Lám, úri lakosztály helyett

csak egy vermet kaptok bennem.

Szeretnék most a lelkembe látni,

és a magamba szívott szülőföld

ködjét érezni, talaján járni,

hiú hangomat pedig a Felföld

völgyei fogják levéllel szóba.

Szeretnék most a lelkedbe látni,

hogy székelynek lenni mit jelent?

Néha jelenből jövőre várni

nehéz, mégiscsak az Isten teremt

gyermekből bölcset, porból embert.

Költők kábulnak benned és bennem:

tanulják, hogy kell szívet kitárni

s én így suttogom neked e percben:

szeretnék most a lelkembe látni,

szeretnék a te lelkedbe látni.

2015. július 30.

Czáboczky Szabolcs

Elaszfaltozva

Elaszfaltozva

villan az égi vaku:

az aszfaltra képet fest,

szürke szurkos ablakok

egy zokogó égitest

felé bámulnak, amely

szerelmes fényt vet rájuk.

holdsugarak cikáznak

keresvén palotájuk

hercegét, vagy panelházuk

munkását, és úgy érzem

az aszfalt alatt dobban

emlékké sepert szívem,

amikor vérrel töltöm

az áramot, és dobban

a felszín, mert alatta

még valami vad robban,

amikor az ő helyett

odalenn az én koppan.

2015. július 18.

Czáboczky Szabolcs

Sír a hegedű

Kassai polgár vagyok

Kassai polgár vagyok

Aranyliliomok

 dicső hőse voltam,

Mikor holt zsarnokok

 takarták tetemem,

és mégis itt lakok

 fenn a nyolcadikon

egy szocreálba írt

 szép lakótelepen.

Dicső Rozgony – soha

 nem feledlek! Szabad

Ének szóljon azért,

 aki teérted élt,  

és meg is halt hiszen

 olvasom a nevét

a temetőben. ő

 még valamit remélt.

Mestere voltam a

kőnek, és életet

Adtam e dómnak, hogy

 beköltözzék a hit,

de ajtaja előtt

 a koldus cigánytól

a rendőr mást se kér

csak egy obcsiánszkit.

Deák, írd hát az új

éneket, hogy Kassán

Győztek a kurucok

 és a rebellisek!

és elhervadt már az

 utolsó gyertyaszál

és elfelejtett e

 város František.

Én kassai polgár

voltam, és tiszteltem

Őseimet. Tudtam

honnan jöttünk hová,

és ősei nyelvén

nem tud szólalni a

 szomszéd Juhászová

 meg a Lengyelová.

az utolsók között

rozgonyi meneten

várni a csodát a

tátongó semmiben?

Nem. Kassai polgár

 vagyok. És halljátok,

Hogy ezt tőlem el nem

veheti senki sem!

2015. július 3.

Czáboczky Szabolcs