2011. július 30., szombat

Bárki, bárhol, bármely...

Bárki, bárhol, bármely…

Ha kínzó fájdalom nehezedik reád,
Vagy úgy érzed ereidet tövisek kaparják,
Vagy zsibbadt lábadba nem folyik elég vér,
Vagy lebénult a végtagod és mozgásra nem kél,
Vagy füledben a zúgás hasítja szét a fejed,
Vagy könnybe lábad ok nélkül vörös szemed,
Vagy nyelved kiszáradt és nem találsz elég vizet,
Egy úr talál rád a pusztán, és érted nem fizet!

Ha izzó fájdalom éget téged belül,
Vagy úgy érzed a szerencse téged csak elkerül,
Vagy úgy érzed nem értenek a nyelveden,
Vagy magadra hagytak, egyedül a világ ellen,
Vagy nincs erőd küzdeni, küzdöttél már eleget,
Vagy erre fejedhez dobnak más egyebet,
Vagy amikor szíved önmaga egy csonka ország,
Jó tett helyébe kést, utána igazságot várj!

Ha őrjítő a fájdalom, ami szétzúz,
Vagy kínod döngeti fejed és ereket széthúz,
Vagy verejték vízesésként ömlik rólad,
Vagy fülednek már minden áldott szó csak baljóslat,
Vagy olyan ketrecbe zárnak, ahol ülni sem tudsz,
Vagy ostoroznak téged, mert te nem hazudsz,
Vagy megcsonkítottak: levágták kezed és lábad,
Szívedbe döfték a kést, de maradt még a bánat!

Bárki, bárhol, bármely nemzetnek fia vagy,
Élhetsz ott, hol mindig süt a nap vagy tombol a fagy,
Élheted életed bármilyen módon is,
Békében, háborúban – túl a szögesdróton is,
Sorolhatsz akárhány fájdalmat, amit éreztél,
Akárhány fontos kérdést, amit kérdeztél,
Ha minden fájdalmat megtanulsz egyben érezni:
Csak akkor tudod meg, mit jelent magyarnak lenni!

2011. július 30.
Czáboczky Szabolcs

Rémálom

Rémálom

Riaszt és borzongat a gondolat,
Egy gondolat, mi szül száz gondokat,
Elmém kegyetlen, hogy gondolt erre,
E képért büntetést érdemelne,
Mert meglepetésként jött e kép,
S egy borzalmas képzelet színre lép,
Lázat érzek, a kezem is reszket,
Próbálom elűzni, de csak kerget,
Mert, ha borzadály, az csak követ,
Bármely pillanatban: kísért, ölet,
Ez a kép félelem és fájdalom,
Szorongás, hogy egy nap a világom,
úgy látom, hogy csak versemet költöm,
míg maroknyi nemzet sincs a Földön!

2011. július 24.
Czáboczky Szabolcs

2011. július 18., hétfő

Angyalom

Angyalom

Felém fújt téged egy lenge szellő,
Mint egy oly hang, mit énekel sellő,
Lágy és szinte simogatja szívem,
Az az így is, úgy is tépett szívem.

Ha tudnád milyen is a volt múltam…
Cserbenhagyott az, miért indultam,
Végül meggyűlöltem a szerelmet,
Mert csak azért sem nekem kedvezett.

Mint derült égből a villámcsapás,
Mint reménytelennek az új áldás,
Úgy jöttél te, te gyönyör, te drága,
És megszentesítetted a mát ma.

Mondottad nekem: vagyon angyalom,
És neki vagyon nagyobb hatalom,
Megtaláltalak, már nem kereslek,
Utolsó rímre: mily szót illesztek?
Illesztek helyére kereslekre…
Mire gondolhatok, vajon mire?

2011. július 17.
Czáboczky Szabolcs

2011. július 16., szombat

Epistula historicus

Epistula historicus

Először volt a nagy sötétség,
És megjelent anyám és atyám,
Megteremtettek, tanítottak,
Hogy e világ legyen a hazám.
Testvéreim is féltek engem
Látták mily hatalmas erőm van,
Végül fiam győzelme után
Bűnhődnöm kellett Tartaroszban!

Rózsaszirmokat fújt a szellő,
Minden bejövetelem után,
És kőkemény szívem megesett
Azon a gall rabszolgakutyán.
Hódítottam és terjeszkedtem
Népemnek volt kenyér és cirkusz,
De véres március idusán,
Csalódtam benned, fiam, Brútusz!

Ázsia dicső sztyeppéinek
Fenséges fejedelme voltam,
Ki a nagy égre nézve tudta,
Hogy bízhat a ragyogó holdban,
Áttörtem az Urál-hegységen,
Fejet hajtott előttem Róma,
Lovaimtól és íjaimtól
Rettegett itt egész Európa!

Isten igéjét hirdettem,
Az újításnak szószékéről,
Nem követeltem vért és harcot,
Én szónokoltam a békéről,
Keresztyén voltam és vagyok is,
Itt, a Mennyeknek Országában,
Minden keresztyén legyen testvér
A reformáció várában!

Nagy voltam, nem alacsony ember,
A franciáknak franciája,
Kinek e nagyságos világrészt,
Befödte ékes lobogója!
Harcoltam a Volga partjain
Ott, a kegyetlen orosz télben,
Míg katonáim nem harsogták
A leges-legutolsó Éljent!

Legidősebb császár vagyok én
Aki levert forradalmakat,
Bilincsbe verve ragadta meg
A magyar nemzet az alkalmat.
Majd háborúba uszítottam
Az egész hatalmas világot,
De végül az én birodalmam
Bukással vette le a láncot!


Ekkor a sors hírnevet adott
Nekem, kommunista elvtársnak,
Szilánkot ejtettem agyakba,
Imákat mondattam a Gyárnak.
Követtek engem az utódok,
Kiknek bőségesen jutott pénz,
Általam lett fertőzött minden:
A kor, a gondolat és az ész!

Lettem én gyilkosok gyilkosa,
Végzetnek lehettem kezdete,
De mégis vannak, kik követnek,
Kiknek semmi saját nemzete,
Tovább viszik büszkeségemet,
Táboraimat, erdeimet,
Kik tetteikből formálják ki
Az én régmúlt tetteimet!

2010. október 14.
Czáboczky Szabolcs