2011. november 6., vasárnap

Áramszünet: Európa

Áramszünet: Európa

Európa, népeidnek üzenem,
Egy éjszakát töltsenek üresen,
Minden tánc és zenebona nélkül,
Hisz egy éjszakát kérünk csak végül.

Akkor kialszik majd minden lámpa,
Nem lesz ki meneküljön az árnyba,
Csak sötétség Spanyoltól Oroszig,
És nemsokára hajnalodik…

Ez éjszakának kellős közepén,
Gyulladnak a fáklyák, mint a remény,
Ezt az éjt, meg jegyzitek, ti népek:
Van még szíve Európa szívének!

Megmozdul a nép, szent e pillanat,
Mikor lealáz birodalmakat,
Indul a sötétben, és tudja merre,
Csak északra, délre és keletre.

Merre vagy népem, túl a határon?
Nyújtsd a kezed, ne félj, én kivárom,
Most a sötét gyermekei vagyunk,
Gyere, és kéz a kézben harcolunk!

A fényben mindig szemmel tartottak,
Sértegettek és megcsonkítottak,
Európa most végre nem látsz minket,
És így csodákra vagyunk képesek!

Mert az én nemzetem erősödik,
Az én nemzetem nem rejtőzködik,
Az én nemzetem dolgozik, művel,
Az én nemzetem tud ütni, ha kell!

Csak egy áramszünet lesz, Európa,
Számunkra egy lehetőség, egy próba,
 És a sötétben népem felébred,
Minden lámpa kialszik – feléled!

2011. november 6.
Czáboczky Szabolcs

2011. november 4., péntek

Háttérhatalom

Háttérhatalom

A munkások már végeztek.
Most jönnek ki az üzemből,
Látni, kérges kezeiket
Nem gyártották ki üvegből,
De ökölbe szorul, ha kell,
És félelmet se ismerve
Majd ott marad a hatalom
Végül gyengén összeverve.

De azzal a hatalommal
Ki lesz az, aki szembeszáll?
Ami akkor támad, mikor
A leggyengébbek vagyunk már,
Ami feladást követel,
És nem kímél egy embert sem,
Fedett arccal fog fegyvert, és
Úgy harcol, hogy nem ismerem.

Előtte az adatbázis,
És ujjai csak pötyögnek,
Másnap pedig szeretteink
A célkeresztbe kerülnek,
Egy fekete-fehér lapon
Feltüntetik a történést,
Egy gyilkos attól gyilkos, hogy
Túlozza az együttérzést.

Kétezres évek, ó, vajon
Túléljük-e megtorlásod?
Vajon hol lesz menedékünk,
Ha megölsz minden korlátot?
De ott lesznek majd valakik,
Akik egy gombnyomással is
Képesek kiterjeszteni
Egy hatalmas világpestist.

Sorsunknak hiszik magukat,
Életünknek, halálunknak,
És, ha benyomják a „delete”-et,
Véget vethetnek álmunknak,
Majd akkor törnek létünkre,
Amikor nem számítunk rá,
Csak támadnak és támadnak,
Hogyan is számíthatunk rá?

De egyszer majd előjövünk,
Dühödten, lánggal szemünkben,
És szépen meglepjük őket,
Egy nemes céllal fejünkben,
Ballagnak a munkások, és
Ökölben kérges kezeik,
Még nem tudják, hogy ők azok,
Kik a nemes célt vezetik.

2011. november 4.
Czáboczky Szabolcs