2011. december 16., péntek

Gloria Hungarica

Gloria Hungarica

Századunkban tengő magyar,
Milliók a nagyvilágon,
Hun, kazár, szittya vagy avar,
Míg felfigyeltek, kivárom,
Kik vagyunk, hogy szánkon remeg,
Őseinknek diadala?
Oly csaták és oly győzelmek,
Hogy rettegett Európa.

Bajorország, Karintia
Tájait járták hadaink,
Gyönyörűséges Toszkána
Völgyeit dúlták lovaink,
Messze Gallia és Frankföld
Magas erdein keresztül,
Cordoba csak néhány mérföld,
És kürtünk hangja felzendül.

Ó, Pozsony, kérlek, támadj fel!
Múltunknak dicső cédája,
Maga egy tény vagy, nem csak jel,
Népünk tettének példája,
Róma kereszttel kezében,
Tartott minket a világtól,
A pápa Isten jegyében:
Ments meg a magyar nyilától!

Augsburgig a mi nevünk
Átokként volt emlegetve,
Majd fejet hajtott előttünk
Frank, gall és szláv könyörögve,
A végítélet mi voltunk
Hercegek nagy ezredének,
És most is rügyei vagyunk
Attila lovas népének.

Mikor Lengyelhon engedett
Károly királyunk szavának,
És harangszóval vége lett
A fehérvári csatának,
Amikor a kettőskereszt
Nagy nemzetünk jelévé vált,
Tudtuk Isten el nem ereszt
És a mi hitünkért kiállt.

Mivé lettél tengő magyar?
Porszem se a nagyvilágon,
Volt Trianon és Don-kanyar,
Hazádon idegen lábnyom,
És kétely tépi a magyart,
Vagy hitetlen álszónokok,
Kell a dicső múlt? Hát akard!
Mert lehetünk még oly nagyok!

2011. december 16.
Czáboczky Szabolcs

2011. december 12., hétfő

Agyam szüleménye

Agyam szüleménye

Te, akit megáldottak szépséggel,
Veszett agyam szüleménye,
Akit a nagy nyáj követ éhséggel,
Korunk földi tüneménye.

Legyél férfi vagy nő, az nem számít,
Ember vagy, és ennyi elég,
Bohém vagy, aki mindig csak csábít,
Tetteidről írnak mesét.

Ó, a pókhálós pincesarokban
Mit is látnak a szemeim,
Min szálldogálnak a legyek rajban:
Mitől izzadnak kezeim?

Az arzénnal teli méregtálcán,
Ott hevert mozdulatlanul,
Úgy feküdt, mint féregnek a bálvány,
Egy dög patkány ártatlanul.

Agyam szüleménye, látod itt ezt?
Mocsokból lett, mocsokká vált,
 Nálad van, még sincs nálad a kereszt,
Hogy e büdös patkányt sajnáld.

Ó, te szépség, csak vésd az eszedbe:
Ezzé válsz majd valamikor,
Féreg vájja járatát szemedbe,
Mosolyod elrothadt vigyor.

Leszel egy Szentföldön izzó lovag,
Vagy szibériai mártír,
Leszel egy zsidó a tömegsírban,
Aki üzenetet se ír.

Azt hiszem szóltak érkezésedről,
Való lehetsz és éreztem,
Csak a bőr nem sül le a képedről,
De elrothadtál már régen.

2011. december 12.
Czáboczky Szabolcs

2011. december 11., vasárnap

Elhagyott albérlet


Elhagyott albérlet

Tárt ajtóval várt a semmi,
A kis szobába benéztem,
Láttam itt nincs már mit tenni,
Csak egy valaki állt térden.

Az erkély ajtaját nézte,
A halkan síró leányzó,
Én meg emlékszem, hogy itt
Többször szólt gitár és dobszó.

Odaléptem a leányhoz,
És a fülébe súgtam én:
Elhalt a zene és a szó,
Minden elhal majd a végén.

És ő egyszerűen felállt,
Fogta a kabátját, elment,
Csak én maradtam és a boldogság,
Ami mélyen a falakban rekedt.

2011. december 11.
Czáboczky Szabolcs

2011. december 9., péntek

Ismertem egy nyomorultat...

Ismertem egy nyomorultat…

Ismertem egy nyomorultat,
Gyönyörű és fiatal volt,
Egy nemtőre hasonlított,
A szenvedély benne tombolt.

Szerette őt minden bolond,
Fajtáiból nem is kevés,
De hát én is szerettem őt,
Volt miatta szégyenkezés.

Nemes érzéseket oltott,
Talán vér is tapad hozzá,
Talán valaki miatta
Lett szerelmes akasztottá.

Talán csak egy gyilkos angyal,
Aki bármit is elérhet,
Talán csöpögős álszent,
Ki meghazudtolva éltet.

Kioktatott engem arról,
Amit én már régen tudtam,
Felém helyezte önmagát,
Fejembe véste, hogy tudjam.

Bűntudatot, ha már érzett,
Talán ember volt már egyszer,
De nem azt a bűntudatot,
Ami kezében is fegyver.

Mindenki ismerte nevét,
Bábuk neki az emberek,
Játszadozna én velem is,
De én nem, én nem engedek!

Ismertem egy nyomorultat,
Tönkre fogja tenni magát,
Az élvezetet kereste,
Benne találta bánatát.

2011. december 9.
Czáboczky Szabolcs

2011. december 8., csütörtök

Tettem


Tettem

Voltam elszédítve már többször,
Ha nem egyszer, hát négyszer-ötször.

Vagyok úgy, mint csepp a tengerben,
Csak egyetlen szív egy emberben.

Leszek azzá, amivé leszek,
A sorsban tétlenül is teszek.

Álmokat kergettem, kergetek,
Két álom közt nagy a rengeteg.

Az álom földre száll, ha teszek,
Csak ezt mondogatták egyesek.

Hittem nekik, tenni akartam,
Tenni tettem is, csak zavartan.

Tenni tettem, mégis elbuktam,
Olcsó beszéd – éreztem, tudtam.

S a sikeres csak egy szavaló,
De már tudom: hiábavaló.

A tett utóbb hiábavaló,
Egy igazság és ez a kulcsszó!

Mert, amit mi építünk tettel,
A jövő majd rombolja csenddel.

(Halk szó – valaki helyünkbe lép,
Elveszi jövőnk – nincs álomkép!)

2011. december 8.
Czáboczky Szabolcs