2012. február 29., szerda

A néphez

A néphez

Elhagyott fajta, csak magára számíthat,
Dolgozhat, fáradhat, ehet és aludhat,
Virágzó tavaszkor csak vet új magokat,
Nyáron gyümölccsel tölti el a napokat,
Ősszel betakarít, maradjon télire,
Télen pedig készülnek az év végire,
És minden kezdődik elölről majd újra
De nem! A népnek nemcsak ennyi a dolga!

Nemcsak annyi, hogy kenyeréből megéljen,
Vagy, hogy királyok előtt letérdepeljen,
Nemcsak annyi, hogy csepp kis garasától is
Megfossza királya, majd mindenétől is,
És nemcsak annyi, hogy hűséget esküdjön,
És nemcsak annyi, hogy békében küszködjön,
Nemcsak annyi, hogy meghaljon, mint egy szolga,
Mert nem! A népnek nemcsak ennyi a dolga!

Csak fogjanak össze rossz idők esetén,
Segítsék ki egymást, mint testvér a testvért,
Adják kenyereiket egy közös célnak,
És a királynak többé ne adózzanak,
Ha nem hű a király, nem hű a népe se,
Harc szabadít fel, ha láncba ver a béke,
Nemcsak élnie, de kell is lázadnia,
Mert igenis, ez itt a népnek a dolga!

Hozzátok elő az igazság könyveit,
A felvilágosultság édes könnyeit,
A tudás erő, ha a nép felhasználja,
Népet s nemzetet egy új és szebb föld várja,
Előbb kéz kezet fogjon, ész eszet értsen,
A nép tartson össze és soha ne féljen,
De addig dolgozz, fáradj, aludj és kelj fel,
Ez a dolgod, de lázadni is tudj, ha kell!

2012. február 29.
Czáboczky Szabolcs


2012. február 25., szombat

Távol Álomvilágban

Távol Álomvilágban

Egy ismerős dal dallamát hallom távol,
Körülöttem csak sűrű köd, csak sűrű köd,
Dallam, kitől származol, és hangod mit föd?
Vádol engem, vagy mint kedvesem, csak táncol?

Ködfoszlányban látom szép alakod,
Feléd futok reménnyel szívemben,
Távol vagy, de mégis közelemben,
Lássalak, áldom a pillanatot.

Hozzád érek, és alakod szertefoszlik,
Majd hátranézek, és újra látlak téged,
De eltűnsz előttem, mikor hozzád érek.

Bánat és fájdalom összeomlik,
Amikor veled állok vitában,
Csak veled, távol Álomvilágban.

2012. február 25.
Czáboczky Szabolcs


2012. február 22., szerda

A csillagok nem hazudnak...


A csillagok nem hazudnak…

Csillagtengerben pompáznak a fellegek,
Homályos ködhajó ver vitorlát,
Odafenn látom jövőnknek sorsát,
Ahogyan szívünknek vére felpezseg.

Vajon gondolsz-e rám méla éjszakán?
Vajon gondolsz-e rám édes Kincsőm?
És hol lehettem én és te, midőn
Haszontalan célokat kergettünk talán.

Az ég nyugodt. Csillagok mosolyognak rám,
Sugdolódznak, de én nem hallhatom őket,
Még nem tudom, hogy mit várhatok én tőled.

De nem vagy te kép bánatom falán,
Te vagy, akihez dalaim szólnak,
Hidd el, a csillagok nem hazudnak…

2012. február 22.
Czáboczky Szabolcs

2012. február 17., péntek

Költők a világon

Költők a világon

Ki ír már izzó nap melegéről
A végtelen Alföldnek síkságán?
Ki az, aki dalban megénekli
Édes szerelmét halottas ágyán?
Hol maradt az a szent föld, amivel
Eggyé vált szülöttje és dalnoka?
Hol a bajnok, kit követett a nép?
Hol a nép, kit vezetett bajnoka?

Szép Európa és a világ lángja,
Már csak lenn a parázsban pislákol,
Földünk nemzetei elfáradtak,
Borúnk pontatlan tűréshez láncol,
A gazdag szegénytől lopja a pénzt,
A szegény gazdagtól a kenyeret,
Mikor jön el végre az az idő,
Amikor mindenki kap eleget?

Költők a világon, hol bujdostok?
Nép nem vár, de szüksége van rátok!
Nem vár, de csak vezessétek őket,
Akkor is, ha nincs szavuk, csak átok,
És ne csöpögős, félénk kislányos
Dalaitok késztessen álomra,
 Farkasokként jöjjetek elő, mert
A tél elmúlt s a tavasz jön újra!

Mint egy dráma földi irodalmunk:
Forrongó romantikánk a csúcspont,
S onnantól csak hanyatlás, hanyatlás,
Ember, modernben mi szépet látsz? Mondd!
De hát, volt egyszer egy várt aranykor,
Amikor még a nép értett minket,
De ma már a nép buta, nem érti
Még mindig hordja a rabbilincset!

Csak te ne lustulj, költő, de dolgozz!
Vedd kezedbe tollad és a sorsod,
Értő szavaiddal szólj a néphez,
Lángoljon fel elfojtott indulatod!
Hívd magadhoz őket, te vagy szavuk,
Minden titkos vágyuk és gyötrelmük,
Hagyd el gyarló önnön céljaid, mert
Te vagy csak az egyetlen reményük!

Költők a világon, halljátok meg
E magyar fiatalnak a szavát,
Nem költő, és még nem méltó arra
Hogy ekképp írja lázadó dalát,
De ha látom, hogy csak alszik a szív,
És a szent elme meg nem dolgozik,
Dal kell ide, dal kell ide gyorsan,
Nem modern, de ami gondolkozik.

2012. február 17.
Czáboczky Szabolcs


2012. február 15., szerda

Vajon meddig?


Vajon meddig?

Vajon meddig tart
A vágy, a láng, az érzés órája?
Vajon meddig él
Még reménykedő szívem rózsája?

Vajon hová mész
Drága Kincsőm, lángomnak parazsa?
Vajon meddig áll
Még érted büszkeségem lovasa?

De honnan jöttél?
Mert hűs kezemet arcodra tenném,
Végigsimítom,
Kezem már oly hűs, hogy lángol enyhén.

És hová tartasz,
Te, akinek sima kezét fognám,
És két kezünket
Édes, lágy érzéssel összefonnám.

És gondolsz-e rám,
Csillagfényes éji nyugalomban?
Távol egymástól,
De megénekellek dalomban.

Vajon meddig tart
Hogy verseim szívednek dalai?
Szavaid nekem
Vesztett reményem új angyalai.

2012. február 15.
Czáboczky Szabolcs

2012. február 12., vasárnap

Mikor felém hajtá arcát a Nap...

Mikor felém hajtá arcát a Nap…

Mikor felém hajtá arcát a Nap,
Teljes tündöklő ragyogásában,
Felé nézek, és csak elmerülök,
Megfürdök száz édes sugarában.

Látlak téged, és már vártalak is,
De mondd, ily sokáig hol maradtál?
Tán mással tengtek el az éveid,
Tán nélkülem másfelé haladtál.

Sugaraiddal bús költőlelket
Gondosan gyógyítasz és simogatsz,
Mindig kérdem magamtól kétkedve,
Hát ölelő karokkal befogadsz?

Ó, te Nap, sugaraid ne szégyelld,
Se a szépséged, se ragyogásod,
Felém hajtottad arcod, ne feledd
Hogy érzésem a te alkotásod.

Édes sugaram, Napom és Kincsőm,
Maradjál még aranyos figyelőm,
Mert te vagy az, aki fent az égről
Beragyog engem: embert a mezőn.

2012. február 12.
Czáboczky Szabolcs

2012. február 9., csütörtök

Pillangó

Pillangó
(Kincsőnek, születésnapja alkalmából)

Amikor kimondtuk már az első két szót,
Tudtam, hogy találtam egy szép kis pillangót,
Álomország végtelen lenge pusztáin,
Kivel elbeszélgettem álmom óráin.

Szedem a lábam, széllel szemben a pusztán,
Futok, futok, elérem a végtelent tán,
Amíg meg nem látok egy szép kék pillangót,
Elkaptam őt, és beszéltem vele egy jót.

Ami adódott, csak arról beszéltünk,
Múlt által szebb életet, jövőt remélünk,
Látjuk a végtelenben a tiszta eget,
De látjuk a vihart s a közelgő szelet.

Elmondta, hogy ma van születése napja,
És, hogy nem akar lenni a vihar rabja,
Ezért magammal vittem, és őt megvédtem,
A kis pillangót kisegítettem a vészben.

2012. február 9.
Czáboczky Szabolcs


2012. február 8., szerda

Dráma

Dráma

A nagy színpad felállítva,
A forgatókönyv és fények,
Hazudnék, ha azt mondanám,
Hogy én mégsem ebben élek.

A helyzet és a szép szavak,
Mind-mind már előkészítve,
És csak egyetlen szándékra,
Csakis egy célra építve.

A megfelelő darabban
A megfelelő színészek,
Vidáman élnek, vígadnak,
Vagy búsan szenvednek, félnek.

Szenvedélyes romantika?
Tragédia vagy vígjáték?
Ők formálják, de a végből
Sajnos nincs egy nagy választék.

S az izgalom és verejték,
Mi lefolyik százszor végül,
Érdemes volt élni érte
Vagy élnünk kell remény nélkül.

Már meg lett írva előre,
Ki mit mondd, érez vagy hallgat,
Hazudnék, ha azt mondanám,
E világ nem egy nagy színpad.

2012. február 8.
Czáboczky Szabolcs