2012. április 24., kedd

Hóvirág az út mentén


Hóvirág az út mentén
(Fanninak)

Egy esős délutánon szomorkás fejjel,
Meghökkenek a város nagy csendjén,
És hallom, ahogy az eső vígan versel,
A szép hóvirágról az út mentén.

Meghajtja fejét, mint amilyen ártatlan,
De néha felnéz a borult égre,
Nem érti, az ember miért ilyen álmatlan,
Miért nem tud álmodni már végre?

Szépsége páratlan, mint a mesevilág,
Szíve őszinte, mint a csillagfény,
És olyan tiszta, mint a nyári ég.

Rád találtam, te gyönyörű kis hóvirág,
Oly távol vagy még, de mégis közel,
Aki nemsokára tisztán ölel.

2012. április 24.
Czáboczky Szabolcs

2012. április 22., vasárnap

A rendszer örök ellensége



A rendszer örök ellensége

a vér
és az ép,
tiszta gondolat,
a kegyetlen viharban
könnyen törő  lábcsontokat,
hallom őket            tisztán érzem,
nem bukott a                    forradalmuk,
egy volt a cél                                      az akarat,
és amíg halljuk az üvöltéseket, örökre az marad,
leszünk büszke, legyőzhetetlen folyó, ami nem ismer gátat,
leszünk a nagy és szabad szél, ami nem ismer erdőt vagy fákat,
egy lázadás,                                                           egy felkelés,
történelmet                                                                     bizonyító,
örök érték,                                                                        felemelkedés,
s én maradok,                                                                              aki vagyok,
bármilyen kor,                                                                                  én vagyok a
rendszer örök                                                                                               ellensége.

2012. április 22.
     Czáboczky Szabolcs

2012. április 21., szombat

Szabad(rab)ság


Szabad(rab)ság

 Mint a por az utcán, úgy tébolygok,
Olyan kicsinyen és elveszetten,
Felnézek, látom az ég oly messze,
Keresem, de nem találom helyem,
Beállnék az ember sorába,
Akinek már megfelel a világ,
Büszkén szabadságot üvöltenek,
Mikor már elveszett a szabadság.

Mit is jelent manapság lázadni,
Ha mindenkinek megfelel minden?
Mit is jelent manapság a törvény,
Ha mindenkinek engedett minden?
Ma már nem ismerik a „mi”-t csak az „én”-t,
S az ember csak önmagát szolgálja,
Már nem érti mi az, hogy szabadság,
S így lesz nyíltan önmaga szolgája.

Nem az a tiszta és szent szabadság,
Mikor én érzem, hogy szabad vagyok,
Mert lehet akár millió „én” is,
„Mi”-t én soha nem formálhatok,
És majd lassan észre fogjuk venni,
Hogy e szabadság divatjelszó,
És pont, amit magunkénak hiszünk,
A hatalomban zivatart hozó.

Csak az a tiszta és szent szabadság,
Mikor érezzük: szabadok vagyunk,
Állunk, mint egy cél és egy akarat,
Csak egyként élünk és egyként halunk,
De ma, ma már mindez rég elveszett,
Ami szabad, azt hisszük mi rabnak,
Soha nem lesz itt egyenlőség, mert
Vannak szabadok és szabadabbak.

2012. április 21.
Czáboczky Szabolcs

2012. április 15., vasárnap

Hervadt tulipánok

Hervadt tulipánok

„Minden jó, amidőn kilép a dolgok alkotójának kezéből, de minden elfajul az ember kezei közt” (Rousseau)

A Lét zöldellő mezején,
A nagy tenger tisztaságban,
Csepp tulipánok keresik
A helyüket a világban,
Ki se nőnek leveleik
Már felfigyelnek a napra,
Az aranyló sugarakra,
A felhőtlen, kék égboltra.

Egyre csak nőnek és nőnek,
És a zöld végtelent látják,
Egy lényként tisztán képzelnek
S e föld szépségét csodálják,
Maguk külön-külön mernek
Gondolkodni és álmodni,
De találkoztak, és hagyták
A nagy álmokat elveszni.

S már lehullott a tisztaság,
Mivel már megismerkedtek,
S az ég is teljesen beborult,
Hirtelen felhők jelentek,
A nagy mező zöld tengere
Egyszerre csak sárgává vált,
S a szirmok egyenként hulltak,
Mert már megismerték egymást.

Az egyből mindig csak több lesz,
Egyesülnek tiszta eszmék,
De egy erő hatására
Így lesz elfajult hulladék,
Így vagyunk mi emberek is,
Mert születésünk nem átok,
Csak illeszkedünk másokhoz,
Mint a hervadt tulipánok.

2012. április 15.
Czáboczky Szabolcs