2012. június 23., szombat

A magyar Ragnarok


A magyar Ragnarok

Alkonyodik most Kárpáthazában,
Az ég mintha vértengerben úszna,
A remény elveszett szép dalában,
Mert a költő lantjától búcsúzna,
Ég és föld összecsap,
Gyászba borul a nap.

Kegyetlen a tél, ködben bolyongunk,
Még merünk készülődni a nyárra,
De mindhiába, magunk is futunk,
Farkasok vadásznak a magyarra,
Ég és föld összecsap,
Gyászba borul a nap.

Testvér a testvérnek már nem köszön,
A magyar elfeledte, hogy magyar,
Az idegen betódult, mint az özön,
Idegen tévhitekkel megzavar,
Ég és föld összecsap,
Gyászba borul a nap.

Kárpátok veszedelmes szelei,
Szellemekként őrzik a völgyeket,
Az Alföld napsütötte jelei,
Int, hogy óvjátok a földeteket,
Ég és föld összecsap,
Gyászba borul a nap.

S egy nap menny és pokol seregei
Jönnek, nem kímélve Földanyát,
Isten és Ördög hű gyermekei,
Gyűlnek, hogy vívják a végső csatát,
Ég és föld összecsap,
Gyászba borul a nap.

Menny és Alvilág lényei harcban
Utoljára dicsőn ütköznek meg,
Ravasz lidércek kürtje felharsan,
Ősök lelkei nyílzáport lőnek,
Ég és föld összecsap,
Gyászba borul a nap.

Marad a tél, a vér és a halál,
Nincs már krónikás, aki írna dalt,
Maradnak a testek és a magány,
Menny és Alvilág is üres, kihalt,
Ég és föld összecsap,
Gyászba borul a nap.

De egyszer újjászületik minden,
A menny újra magyarokat teremt,
És megáldja Kárpáthazát Isten,
Hogy több magyarja legyen idelent,
Ég és föld összecsap,
Mégis ránk süt a nap.

2012. június 23.
Czáboczky Szabolcs


2012. június 4., hétfő

A térkép és a vonalzó


A térkép és a vonalzó
(Trianonra emlékezve)

Volt egy eszköz a történelem folyamán,
Ami várt a matematika asztalán,
Ami végigsimított érdes papíron,
Hegyeken, rónákon, folyókon, száz hídon.

Mozdult a kéz, a ceruza a térképen,
S a vonalzó gőgösen szólal ekképpen:
„Lásd meg, elég ennyi, egy könnyed simítás,
S Európa szívében már dúl a népirtás.

Kettévágok városokat, gyártelepet,
Három ország között teremtek látképet,
Székely kapukat döntök mélyen a sárba,
Ahogyan egy csónak süllyed a mocsárba.”

Ó, te kárhozott, te mégis drága honunk,
A vér meghűl bennünk, ha arra gondolunk,
Volt néhány ember, egy térkép, egy vonalzó,
Néhány aláírás lett végső búcsúszó.

S ti aljas árulók, hitvány proletárok,
Amíg föld alatt vagytok, ne nyugodjatok,
Aki vásárba bocsájtja a hazáját,
Annak csak az ördög írja a halálát.

Ó, hogy egy vonal szíveket szakíthat szét,
És az álmok tömegsírjának a csendjét,
De élünk, és ott a babér minden fejen,
Büszkén és győztesen – minden magyar fejen!

2012. június 4.
Czáboczky Szabolcs

2012. június 2., szombat

Nem közönséges nemzetek


Nem közönséges nemzetek

Vádlottak székében ültek a nemzetek,
Amikor ítélt a nagyvilági bíró,
Egyesek furfanggal, pénzzel menekültek,
S ezt nem is jegyezte a jegyzőkönyvíró,
De voltak nemzetek, akik ott maradtak,
Nem állhattak fel a vádlottak székéből,
S amíg minden nép saját országot kapott,
Ők oktatást kaptak a kényszerbékéről.

Elviselték, hogy más nyelvét kell tanulni,
Hogy a másik nemzethez kell illeszkedni,
Elviselték. Lám a többség elnyomó lett,
S kész kisebbségét földjébe betemetni,
Mert hiába játszottak a nagyvilággal,
Hiába volt, hogy a szerencse rátalált,
A kisebbség csak bajt hozhat az államra,
 A vádlott nem érdemel mást, csakis halált.

Az országtalanok és a kivetettek,
Akik becsülettel állták meg helyüket,
Akiknek egykoron saját országuk volt,
Nem lobbantották fel a háborús tüzet,
A nagyhatalmak őket nem érdekelték,
Próbáltak úgy élni, hogy a legjobb legyen,
De néhány nap alatt, minden megváltozott,
Indulat él bennük, mert hitvány a jelen.

Kimondatlan szavak nyomják a szívüket,
Mert tudják, hogy Isten nem ezt szánta nekik,
Más nemzet fia egyből elnyomóvá vált,
Szülőföldön a belviszály magját vetik,
Szakítsátok a kényszerbéke láncait,
Lázadjatok, s többé nem lesztek vesztesek,
Remegjetek Alpok és Pireneusok,
Mert jönnek a nem közönséges nemzetek!

2012. június 2.
Czáboczky Szabolcs