2012. szeptember 30., vasárnap

Tagadás



Tagadás

Valahol a végzetnek gazos ösvényén,
Hol az eszmék vándorolnak népek közé,
Elvész a tökély eszméje az útszélén,
Korunk ma raboké és nem szabadoké.
Az embernek bércén
A magasban állok,
S lejtő van mindenhol
Amerre csak látok.

Vérfoltos nyílhegyek görög szorosokban,
Karddal átszúrt csontvázak a szent sír felett,
Átlőtt sisakok lenn a havas árkokban,
Az indulat folyója már rég megeredt.
Egy célunk e földön,
Hogy a mélybe essünk,
Majd újult erővel
A magasban küzdjünk.

 A nép többet ér, mint csendet és hallgatást,
A forradalom bennünk egy külön véna,
De lám, eltűr minden cselszövést és csalást,
Nem több mint egy vak, egy süket vagy egy néma.
Nincs szavam e korra,
Mert kihalt a szellem,
S a szellemmel együtt
Már kihalt az ember.

Végzetnek ösvényén leszek fényes fáklya,
Ha senki, hát lobogjak én egy eszmeként,
Elégetve kárhozatot, mint egy máglya,
Utat mutatva új sorsként és reményként.
Leszek, mit embernek
Tennie kellene,
Leszek e hitvány kor
Tagadó szelleme.

2012. szeptember 30. 
Czáboczky Szabolcs

2012. szeptember 23., vasárnap

Virágmező



Virágmező
(Csillának)

Mint egy görbe szivárvány a réten,
Épp olyan színes a te mosolyod,
A Nap se lehet vidámabb fenn az égen,
Mikor pont a napsugarat hiányolod.

Több se kéne egy segítő kéznél,
Te mégis többet adsz még annál is,
Talán több se kéne az áldott békénél,
Én mégis azt mondom, hogy több kell, akkor is!

A szürke hétköznapokat te fested be,
Ember vagy, de te lehetsz egy eszmény,
Ezer szín akár, de egy vélemény.

Néha hangos vitánk tör be a nagy csendbe,
De abból nem is kell következő,
Drága barát – mint egy virágmező.

2012. szeptember 23.
Czáboczky Szabolcs

A végtelen



A végtelen

végzetes véglények lopakodnak,
egyre és egyre közelebb,
a sötétség ajtai dörömbölnek az emberek szívén,
az út meg egyre és egyre rögösebb,
tengermélységben,
drótba akadva,
titkokat takarva,
elmerülni a gondtalan végtelenbe,
hatalmas rovarokat lenyakalva,
mintha egy másvilágba léptem volna be,
mélyebbre,
mélyebbre,
a gondtalan végtelenbe,
oda, ahol nem mernek a szemembe nézni,
oda, ahol meg is tudnak igézni,
sellők hangját hallom,
végtelennek vallását vallom,
szögesdrót marja vérző uszonyaikat,
nem találják szabadítójukat,
hangjuk, szemük, mosolyuk elkábít,
kiemelem rabságukból,
s az erényt, ami eldőlt akár egy szobor,
feltámasztom pusztulásából,
mint egy-egy homokszemcsét,
minden darabját helyére rakom,
és akkor,
lenn a tengermélységben,
úgy egyesül minden, ahogy én akarom.

2012. szeptember 23.
Czáboczky Szabolcs

2012. szeptember 19., szerda

Lesz még káosz és lesz még zűrzavar



Lesz még káosz és lesz még zűrzavar

Lesz még káosz és lesz még zűrzavar,
Ha a templom ajtaja vérfoltot takar,
S ha más bolygón vakációzik a béke,
Menekülj, ember, mert az embernek vége!

Az utcán veszett rókákként jelenünk meg,
Itt már csak áldozatoknak felelünk meg,
Vértócsát taposva, zugokban rejtőzve,
A trónnál pedig a diktátor előz le.

Holtak hevernek parlamentek lépcsőjén,
Gyűlölettel fertőzött minden élőlény,
Amit a TV-ben láttunk, valóság lett,
Veszett lett a világ és minden áldott tett.

Voilá! Amit én írtam – ez lesz, ez a kor,
Talán az imádság is kevés lesz akkor,
Hogy megments mindent, amit szeretsz még hamar,
Lesz még káosz és lesz még zűrzavar!

2012. szeptember 19.
Czáboczky Szabolcs