2012. december 31., hétfő

Két sor a demokráciáról



Két sor a demokráciáról

Amíg a farkasok leselkednek és uralkodnak a sötét erdőn,
Addig mi tesszük, amire születtünk – bégetünk, mint birkák a mezőn.

2012. december 31.
Czáboczky Szabolcs

2012. december 30., vasárnap

Lázadó szellem



Lázadó szellem
(Anginak)

Keresni fogják, hogy törjenek meg,
Te mosolyogsz majd minden próbálkozáson,
Látni fogod: minden, amit tesznek,
Nem érhet el odáig, hogy neked ártson.

Ami szíveden, az legyen szádon,
Fegyvereid legyenek az izzó szavak,
Talán szép minden, édes az álom,
De ébresztőt fúj most az Áradó Patak.

Csak előre Patak és meg ne tántorodj!
Örök harcban a szürkeség ellen,
Jogodban áll, hogy zsarnokoktól undorodj!

Hiányzik a népből ez a szellem,
Ami benned most olümposzi lángként ég,
Csak tovább, kezem a tiéd, tovább, még, még!

2012. december 30.
Czáboczky Szabolcs

2012. december 28., péntek

Vazul végszavai



Vazul végszavai

Emlékszem még a napra, ó, Egeknek nagy ura,
Mikor idegen szó szállt minden magyar falura,
Földanya bőséget adó tiszta földjeire
Német lépett, s magyar kenyeret kap reggelire.
Borunkat szürcsölik mohón az ezüstfényűek,
Nem bánom, nem sajnálom – leszünk mi most már hűek,
Kényszerzubbonyba öltözik ez az egykor nagy nép,
S Európa színe előtt sérelmeket fel nem tép.
De mégis, Kurszán vérét ki pótolja majd nekünk?
S még mindig nem forrt be, hol vérzik augsburgi sebünk,
Vendégül látjuk azokat, Árpád szép honában,
Akik Árpád fiait ölték meg a csatában.
Fülemben ólom, de táltosnak dalát hallom még,
Akinek hite miatt ontották ki a vérét,
Pedig csak énekelt, amíg fejét nem vétették,
Valahol Esztergomban sújtott le karddal vendég.
Én nem lehettem házigazdája germánoknak,
Lettem Koppánnyal önkéntese ezen átoknak,
De most - vakon, süketen magam elé meredtem,
Ahogy mondani szokták: hordom saját keresztem.
Bűnösként kezelnek engem a saját hazámban,
Így jön értem a halál, ebben a nagy magányban,
Attila népének vére csörgedezik bennem,
S ha ez volt a bűnöm, én büszkén síromig viszem.

2012. december 28. 
Czáboczky Szabolcs


Prince Anarchy



Prince Anarchy

Oh, his defiled robe is not of silk,
Nor does he have on his finger a golden ring,
He has a small shack and a cow to milk,
His heart was never bothered by any proud king.

Under the filthy rags lies great honor,
A spirit for every poor man, woman and child,
He never wished to become an owner,
Because everything he has belongs to the Wild.

By Nature, to the People it belongs,
And the prince said: “Oh, if only I could give more!”,
He could not be restrained by foolish laws,
And thus, he wished to open for Freedom the door.

But oh, greed has poisoned the proud king’s soul,
Like an evil root, it goes deep into the core,
He ordered his troops – they pillaged, they stole,
Until the poor were ransacked, and had nothing more.

The prince’s eyes could not bear to see this,
He stood next to a flaming shack and spoke this way:
“This land has become a hateful abyss,
You, soldiers, have come to your people only to slay!

What has happened to the great bravery?
The hearts, that were meant to protect us, the People,
Now you act in the name of slavery,
And you throw us into chains under the steeple.”

And then, a pike has risen from the crowd,
Heading directly towards the unwarned speaking prince,
Evil laughter set up to reach the cloud,
And nobody heard the prince speaking ever since.

On the ashes of his home, lies his grave,
Maybe he was a prince, maybe he was a boor,
What we know: he died free and not a slave,
Oh, rest in peace, Anarchy – great prince of the poor.

28th December 28, 2012
Czáboczky Szabolcs