2013. február 27., szerda

Úr az Elégedetlenség!



Úr az Elégedetlenség!

A gyenge könny, ami búsan görbül az arcunkon,
Minden bánatot belesírva esik a földre,
Elég az embernek, hogy csak egyszer szemet hunyjon,
S mire földet ér, talán vértócsa lesz belőle.
Lángolnak az ember öklei, lángol szíve is,
Elege volt már, hogy mindig azt mondja: „Igenis”.

A minimálbér hátast dobott – nesze, nép fia,
Adóügynökök rúgták ki a saját házából,
Rendőr taposott rá, mikor élt az anarchia,
És hamis vallomásokat vert ki a szájából,
De mikor az ököl a Törvény asztalára csap,
A vén kutya többé már nem ugat, hanem harap!

„Fogyassz, mint akinek semmi dolga a világon!
Dolgozz, mint akinek más célja nincs az életben!
Halj meg úgy, hogy mi formáljunk a szép unokákon!
Ne ismerd fel önmagad bennük és az években.”
Elég a tűrésből! Elég már a sok szemétből!
Elég a folytonos félelem a puszta léttől!

Aki ökölbe szorítja érdes kezeinket,
Aki ráncainkat mozgatja a homlokunkon,
Az nem a számunkat tudja, de a neveinket,
Végigkísér minket göröngyös, dühös utunkon,
Ó, vigyázzatok ti nagyurak, nem lesz menedék,
Mert nagyobb úr tőletek az Elégedetlenség!

2013. február 27.
Czáboczky Szabolcs

2013. február 25., hétfő

Szonett a múlt hónapokról



Szonett a múlt hónapokról
(Szidinek)

Békegalamb és szurony voltál egyszerre,
A hulló levelekben és hópelyhekben,
És bevallom, hogy én nézhetek bármerre,
Te vagy az, aki színt ad az életemben.

Azt hittem a magány fog kopogni mindig,
Ahogyan tette már az elmúlt sok évben,
De a te szavaidat olvastam eddig,
Mintha újjászületett bennem az Éden.

Ó, nem hiszed el nekem a szép szavakat,
De nem, nem engedlek el, nem engedlek el,
Ó, de ledönteném a magas falakat!

Őrülten könyörgök könnybe lábadt szemmel:
Csak tarts ki! Írjuk újra a hónapokat!
Írjuk újra mindig tiszta szerelemmel.

2013. február 25.
Czáboczky Szabolcs

2013. február 22., péntek

Nagymamámhoz



Nagymamámhoz

Édesanyám helyett is ringatá bölcsőm,
Ott, ahol más ízű a kenyér is,
Ott, ahol telt el oly sok fiatal időm,
Bodrogköz, ami visszahív mégis.

Nyáron a szép kis udvar magához húzott,
Az ágyból az illatok húztak ki,
Fülembe ébresztőóra már nem zúgott,
A nyugalom szigetén kötök ki.

Kis hazámba érkezek és szabad vagyok én,
A füvek a fák, mind szólítanak,
És mindezért próbálok hálát adni én.

Néha oly nehezek a szép szavak,
De ekképpen köszöntöm nagymamát idén:
Az a szép hetven év itt megmarad.

Czáboczky Szabolcs
2013. február 15.

2013. február 18., hétfő

El innen, labanc!


El innen, labanc!

Menekült fejedelem Lengyelországban,
Ősök szellemével ír Brezán várában,
Amit a századok a vállára raktak,
Azt el nem veheti már osztrák vagy gazdag!

Tárogató hangja szólal fel az éjben,
Esze Tamás talpasai készenlétben
Várják Fejedelmüket, mint hű katonák,
Akiket hősöknek nemzett a Tiszahát.

Gyászruhában – sötét, mint hazánk alkonya,
Elhunyt édesanyja, Asszonyok asszonya,
Így jövel haza labanc ellen harcolni,
És emelte égnek a zászlót Rákóczi!

Felvidéken Bercsényi vágtat lovával,
Habsburg hasztalan vív harcot Vak Bottyánnal,
Elérkezünk lassan a Dunántúl elé,
Heister és Herbeville fut gyáván Bécs felé.

Ostorát csattogtatja a magyar paraszt,
Szembenéz a labanccal, többé nem halaszt,
„El innen, fattyú népség! Nem hordom láncod!
Járd te az enyémet, ne én a te táncod!

Eb ura fakó, József nem a királyunk!
Felharsan dicső Rákócziért vivátunk,”
Ott, ahol támad az ellenségnek hada,
Tudja a kuruc, hogy mi a feladata.

Vasvilla és kasza az ő hű fegyvere,
A szép szülőföldje az ő csatatere,
El innen, labanc! Nem kellesz te e földnek!
Szabadok lesznek már erdők, mezők, völgyek!

Nyugati szél fújja Rákóczi zászlaját,
Keleten dúdolják Krasznahorka dalát,
Szívünkben örökre, Dicső Fejedelem,
Úgy élsz itt, mint akit megáldott az Isten!

2013. február 18.
Czáboczky Szabolcs


2013. február 10., vasárnap

Bolsevik Dzsihád



Bolsevik Dzsihád
(1945. február 11. – a magyar és német hősök emlékére)

Vérvörösen kel fel a Nap,
Pest felől köszön a hajnal,
A bakáknak ma szembe kell
Nézniük az ellenhaddal.

Tetőtlen házakban bújik
Meg a ruszki vörös horda,
Pestről Budára özönlik,
Akárcsak egy birkacsorda.

A várban katonák nyűgnek,
Kint bolsevikok figyelnek,
De utoljára parancsra,
Mostan kitörni készülnek.

Egy keresztény Európáért
Vívták harcukat a bakák,
Hány magyar fiút sirattak
Akkor az anyák és apák?

Az utolsó őrtorony és
A remény is már elveszett,
De magyar, kik érted haltak:
A hősöket el ne feledd.

Csak zúgj, új Nándorfehérvár,
Ahol állt véres barikád,
Ott pusztított a tank, és ott
Zúzott a bolsevik dzsihád.

2013. február 10.
Czáboczky Szabolcs