2013. szeptember 29., vasárnap

Légy ellenség!



Légy ellenség!

Testvér, légy ellenség!
Nyers és könyörtelen,
Vad, megölhetetlen
Egyszemélyes egység.

Amit én nem tennék,
Azt nyugodtan tedd meg,
Fussuk le a versenyt,
Mintha csak most élnénk.

Támadj és támadok,
Erőmet bevetem,
De a végén, ha kell
Hátrálj s én hátrálok.

Addig csak üss, csak verj,
Gyenge lettem, látod?
S izmaimtól várod,
Hogy ne keljenek fel.

Súlyos fájdalomból
Felkelek akkor is,
Verhet az Isten is,
Nem elég a gondból.

Testvér, légy ellenség,
Hogy talpra állhassak,
Kell ostorozzanak,
Hogy észre térjek én.

2013. szeptember 29.
Czáboczky Szabolcs

2013. szeptember 28., szombat

Ostobák vagyunk



Ostobák vagyunk

Ostobák vagyunk,
Akár a gyermek,
Ami felnőttnek hiszi önmagát,

Hangos a szavunk,
S utána fejjel
Ostromoljuk a bolondok falát.

Túl sokat hiszünk,
Vastag bőrünkön
Nem tud áthatolni a bölcsesség,

Duzzad a mellünk,
Mégis szemünkön
Nem gyakorol hatást a jó kétség.

Büszke zászlókat
Lengetnek szolgák,
S gyászfátylat hord az özvegy szabadság,

Míg jelszavakat
Hamisan skandál
A szánk, lerí rólunk a valóság.

Utcasarkokon,
Táncparketteken,
Torkunkon csúszik le egy-egy falat,

De kis tálakon
Szolgált életen
Nem válhat naggyá a tapasztalat.

Szívünk szakad meg,
Feltételezzük:
Szamárlétrán magasabbra másztunk,

Bús szégyenünkben
Mondja a lelkünk:
Mi mindent, mégis semmit se láttunk.

2013. szeptember 28.
Czáboczky Szabolcs

2013. szeptember 27., péntek

Elfoglalt a drága



Elfoglalt a drága

Elfoglalt a drága,
Ki tudja, merre jár,
Őszi fáknak ága
Hűs széllel harcban áll.

Füst és parfüm járja
Át vörös tengerét,
Szemem este várja
Szép szavát és üdvét.

Emlékszik-e még ő
Régi szép időkre?
Lángol benne égő
Tüzes szenvedélye?

Emlékszik és lángol,
Boldog most a drága,
Mozgalmasan táncol
Minden éjszakája.

Ha ő boldog, én is,
Akármerre legyen,
Messze, távol, mégis
Csak ő él szívemben.

Elfoglalt a drága,
Ki tudja, mit gondol,
De boldog vagyok, ha
Ő boldog és tombol.

2013. szeptember 27.
Czáboczky Szabolcs

Üdv Felvidéken!



Üdv Felvidéken!

Lehulltak az őszi falevelek,
A városban itt kell állni, várni,
Jönnek-mennek színes szürke elevenek,
S rajtam virít egy ócska tyepláki.

Kimerült aggyal és fáradt testtel
Várom a buszomat a sztanyicán,
Mint az idő, száguld az autó sebesen,
S e mély csendben rikkant egy vén cigány.

Bolond rendőrrel feszül egy húron,
Amíg az kérdi: Hol az obcsánszkid?
Másik odavágja neki: Mit én tudom?!
De én nem loptam, kérdezz meg bárkit.

Mögöttem kocsmában zeng az élet,
Monterkás munkások fejtik titkát,
S hazamenet a főnök gyomorbajára
Isznak meg még egy-egy borovicskát.

Én gondolom: vajon meddig írok?
Hiszen hadban állunk szóval, nyelvvel,
E gyönyörű felvidéki tájról is csak
Döcögve ír már a szpiszovatyel.

Csak ki ne írjon az örökíró
Addig, amíg szívem írni akar,
S életünk elején a sors egy kérdést tesz
Fel, hogy te mi vagy? Maďar vagy magyar?

2013. szeptember 27.
Czáboczky Szabolcs