2014. szeptember 26., péntek

Kegyvesztettek chansonja



Kegyvesztettek chansonja

mintha szédülő padokon
írnánk e strófát
amíg száguldó falakon
a kamionok zúgását

koldus hegedű zokogja
őrült fél egykor.
lelkiismeret kopogja
az éjjeli szürkületkor

az álmokon túl émelygő
bús szimfóniát
mint Baross téri tévelygő
öltöztette a fóliát.

karcolt szemekbe rímeket
ültetett Isten
és hangokat és színeket
és természetet de mitsem

tettek értünk a művészek.
reménytelenül
mint műveleti műrészek
emberként esélytelenül

hallomásokból énekelt
vallomásokat
a zsoltárokban érdekelt
és megvetett szokásokat

meghalt imaként küldtük fel
az istenekhez
mert ortodoxul szólalt fel
első átkunk a végzethez.

kik vagyunk? álmunk émelygő
tollaink némák.
talán egy személy - egy költő:
rekedten lázadó prédák.

2014. szeptember 27.
Czáboczky Szabolcs

2014. szeptember 13., szombat

Nyolcsoros ars poetica



Nyolcsoros ars poetica

Szürke gallyakon éledt
elégiát csiripelek.
Barna gallyakon féltett
ismeretlent térképezek.

Színes gyöngyházba bújok
- szívem érzi a zörgetést -.
Verssel magamba szúrok
új szenvedélyt és szenvedést.

2014. szeptember 13.
Czáboczky Szabolcs

2014. szeptember 12., péntek

Őszi éjjel a pesti rakparton



Őszi éjjel a pesti rakparton
(József Attila emlékére)

Melléd ülök, ha nem bánod.

árad az éj, és
gátat vernek a fények,
hidat emelnek
fátyolos hullámmal részeg

lángoló lelkek
a Dunában a Dunán.
mégis megleptek,
hisz csalfán kialudt gyufám

füsttel írt strófát
a szmogon túl az égnek,
őszárnyak ódát
zengve savas mélyben égnek,

akik sárguló
lombok zöldjében félnek,
múlás csöndjében
férges dinnyehéjak égnek

a savas mélyben.
nem úszik itt már semmi,
de most már éhen
kenyeret kellene venni,

ugye, Attila?
van tollam és füzetem:
lila ibolya
vagyok e vad Budapesten.

2014. szeptember 12.
Czáboczky Szabolcs



Nem szabad



Nem szabad
(Sz. L.)

esőben ázva
nélküled fázva
gondolat csillan
emlékhálókon járva
denevérszárnyon
azt hittem álom
mozgattál engem
egy ultrahanghullámon
kifeszítettél
szemembe néztél
szemedbe néztem
féltettelek te féltél
drágaság gyere
fonódjunk egybe
és találd ki ez
vajon kinek a verse?
selyemakkordon
táncol a lantom
dúdolod velem
egyszerre hallod hallom
játszani
megtelt kamrámat
dús pitvarodat
ahogy az érzés
tűzajkainkon maradt
forralt búshiány
minden porcikám
amikor megmarsz
egy tiltott frekvencián
mégis „nem szabad”
szépszőke fonalakat
és kéklő csillagokat
rabolni
mint aljas tolvaj
aki képes volt
magát szívedbe
lopni
nem értem – érzem
kezedet féltem
érintettelek
és tövisekkel kéltem
útra
hogy a szavamon túl is
újra zakatolhassak
és a „nem szabad” is majd
egyszer mást hozhat
ultrahangoktól feszült
szívem mégis te leszel
az áldozat
te nappal én éjjel
te ésszel én kéjjel
te gonosz én gonosz
de ketten szenvedéllyel
állok és várod
érzek nem bánod
írok olvasod
ha én nyitom te zárod
mert betegen meredtem
fellángolt szerelemben
észre nem vett szemekben
sajnos nem láttál engem
most mint bolond eretnek
Lúcsi el nem eresztlek
nem feledlek esetleg
szerelemben meredjek
és mondjam szeretlek?
szeretlek.

2014. szeptember 6.
Czáboczky Szabolcs