2015. szeptember 13., vasárnap

Kártyák

Kártyák

számok szólalnak a színek helyett,
fogak csillognak a lapok mellett,
a szemek hazudnak.

játékba tömött új történetek
köntösökben pénz helyett életek
riportokat adnak.

hangulatversbe fogok tömeget,
és tökkel ütöm most a vöröset,
hogy halljék a rémszó.

ne szólj szám, nem fáj lelkiismeret,
és az ellopott emberszeretet
is csak üres jelszó.

a felsőt védi a média, és
semmi sem igaz, túl sok a szökés,
az eszek se tiszták.

tolerancia, én így szeretlek!
de ha nem vagy ász, mi kérve kérlek
ne legyünk fasiszták.


2015. szeptember 12.

Czáboczky Szabolcs

2015. augusztus 15., szombat

Tátrai kopárfenyők

Tátrai kopárfenyők

Sóhajoktól zúgnak völgyek,
ahogy távol már a dörgő felleg,
Fenn harcosok, lenn a bölcsek
lehelik már ki a fenyőlelket.

Hűvös patak felett repdes
még utoljára a fenyőlélek,
Nem hallotta, ahogy csendes
szellő üzente: te és én élek.

Villámszeme veszedelmes
tűzzel szította kérges szívemet,
Tengerszeme szélhullámmal
csavarta ki szép törzsi színemet.

Itt egykor még ág ágat ért,
ahogyan a kéz is új kezet fog,
S tűlevelek illatával
üzentük a jó vidám hogy vagyot.

Fenyőlelkem pedig siet
repül, repül fel Lomnic csúcsára,
hogy megkérdje az Istentől,
mért’ küldte dühét e völgy aljára.

S én hallottam ezt Lomnicról,
majd végignéztem Tátra őrein,
Hallottam a lélek dalát:
ők a bátrak, ők az én hőseim.

2015. augusztus 15.

Czáboczky Szabolcs

2015. augusztus 9., vasárnap

Megváltás

Megváltás

I.

felébred a pisszentés
hanghullámok suttognak
amíg torkom húrjain
húzza végig vonóját
a dörrenő őshullám
s ha egyszer majd kiáltok
megváltom a világot.

II.

kihajítom a szikrát
ágyából a szívemre
hogy cédrusként égjenek
az érzések és füsttel
szálljanak az emlékek
s ha gyújtok egy új lángot
megváltom a világot.

III.

felrázom önmagamat
teremtek egy világot
hogy az bennem hihessen
s én is higgyek magamban
ha nem is a nagyot de
bennem a kicsit: talán
megváltom a világot.

2015. augusztus 8.

Czáboczky Szabolcs

2015. július 30., csütörtök

Egyensúly

Egyensúly
(In memoriam Reményik Sándor)
(Sebestyén Rita 17. születésnapja alkalmából)

Mikor öklöm kővé dermed
és szívem vánkossá lágyul,
költők lelnek bennem vermet
vagy várat, ki hogyan kábul
el és hajtja le rám fejét.

Fáradt vándor fenyvest öltve
fújja a szélcsendek dalát,
tűzzel-vízzel bölcset költve
szóval fest embert és hazát,
s ő váramban álmot alszik.

Füstös tinta, mélypoéták,
csöpögő kávétok mellett
mitől modern, hát a világ?
Lám, úri lakosztály helyett
csak egy vermet kaptok bennem.

Szeretnék most a lelkembe látni,
és a magamba szívott szülőföld
ködjét érezni, talaján járni,
hiú hangomat pedig a Felföld
völgyei fogják levéllel szóba.

Szeretnék most a lelkedbe látni,
hogy székelynek lenni mit jelent?
Néha jelenből jövőre várni
nehéz, mégiscsak az Isten teremt
gyermekből bölcset, porból embert.

Költők kábulnak benned és bennem:
tanulják, hogy kell szívet kitárni
s én így suttogom neked e percben:
szeretnék most a lelkembe látni,
szeretnék a te lelkedbe látni.

2015. július 30.

Czáboczky Szabolcs

2015. július 19., vasárnap

Elaszfaltozva

Elaszfaltozva

villan az égi vaku:
az aszfaltra képet fest,
szürke szurkos ablakok
egy zokogó égitest

felé bámulnak, amely
szerelmes fényt vet rájuk.
holdsugarak cikáznak
keresvén palotájuk

hercegét, vagy panelházuk
munkását, és úgy érzem
az aszfalt alatt dobban
emlékké sepert szívem,

amikor vérrel töltöm
az áramot, és dobban
a felszín, mert alatta
még valami vad robban,
amikor az ő helyett
odalenn az én koppan.

2015. július 18.

Czáboczky Szabolcs

Sír a hegedű


2015. július 3., péntek

Kassai polgár vagyok

Kassai polgár vagyok

Aranyliliomok
 dicső hőse voltam,
Mikor holt zsarnokok
 takarták tetemem,
és mégis itt lakok
 fenn a nyolcadikon
egy szocreálba írt
 szép lakótelepen.
Dicső Rozgony – soha
 nem feledlek! Szabad
Ének szóljon azért,
 aki teérted élt,  
és meg is halt hiszen
 olvasom a nevét
a temetőben. ő
 még valamit remélt.
Mestere voltam a
kőnek, és életet
Adtam e dómnak, hogy
 beköltözzék a hit,
de ajtaja előtt
 a koldus cigánytól
a rendőr mást se kér
csak egy obcsiánszkit.
Deák, írd hát az új
éneket, hogy Kassán
Győztek a kurucok
 és a rebellisek!
és elhervadt már az
 utolsó gyertyaszál
és elfelejtett e
 város František.
Én kassai polgár
voltam, és tiszteltem
Őseimet. Tudtam
honnan jöttünk hová,
és ősei nyelvén
nem tud szólalni a
 szomszéd Juhászová
 meg a Lengyelová.
az utolsók között
rozgonyi meneten
várni a csodát a
tátongó semmiben?
Nem. Kassai polgár
 vagyok. És halljátok,
Hogy ezt tőlem el nem
veheti senki sem!

2015. július 3.

Czáboczky Szabolcs

2015. június 28., vasárnap

Hagyaték

Hagyaték

Távolról érkeztél. Emléked is poros
lett a polcokon és az ócska szavakban.
Remélem hírt vittél felőlünk az okos
öregeknek ott kinn a nagy városokban:

Hisz emberek vagyunk - érzéssel is talán
fontolva lázadók. A múlt izmaiból
indulaterekkel megtartott bús magány
és boldog szerelem. Földünk magvaiból

lettünk Apáczaik és Comeniusok,
rügyek dalaiból Tinódik, Balassik.
Kacagunk és sírunk, és a nagyságosok

ezt túl „ósdinak”, „egyszerűnek” tekintik.
Nem hagynak semmit ránk, csak a fáradt jelent,
de egy gyökér nélküli fa hát, mit jelent?!

2015. június 27.

Czáboczky Szabolcs

2015. május 24., vasárnap

Pogány köszönet

Pogány köszönet

köszönöm Istenem
füleim dallamok
lelkeit lehelik
szívembe szellemet
börtönzök regősként
és hörgő vergődő
rabként én egy leszek
vele mint éjszaka
álomból éberré
rángatott testesült
örökkévalóság
és hallok odalenn
vér helyett dobpulzus
ritmusát követő
dobbanó életet
vad hangon csendülő
hűs szívbillentyűket
és végtagjaimban
ereken hegedűt
játszó libabőrös
lidérceket látok
 alvatlan szememben
ketyegő percekben
vad táncra perdülnek
a színek az árnyak
hullámzó tengerként
dúdoló sokaságban
hajnali énekben
hát most ébredjenek
mert neked köszönöm
megszállottja vagyok
a bűnös zenének.

2015. május 25.

Czáboczky Szabolcs

2015. április 23., csütörtök

Hegedűt nemzek

Hegedűt nemzek

csecsemőm keze
szívemen - örömkönnyem
hullik ölébe.

csecsemőm keze
végtelen aranyhúrba
sír fájdalmakat.

2015. április 23.
Czáboczky Szabolcs

2015. április 20., hétfő

Titkaink

Titkaink

meztelen éjre
lenge reggelit öltünk,
mégis éj marad.

2015. április 20.

Czáboczky Szabolcs

2015. április 19., vasárnap

Zuglói haiku

Zuglói haiku

hajnali fényben
madarak csiripelnek
alkonyatot. pont.

2015. április 20.

Czáboczky Szabolcs

2015. április 17., péntek

Bátrak bajnoka

Bátrak bajnoka

lovagokban hiszünk
és a katonavérben
érzelmünkkel hitünk
is pókert játszik éppen.

féltelek te költő
megnyíltál a világnak
hisz érzelmét őrző
csupán örül sírján
a virágnak.

2015. április 17.

Czáboczky Szabolcs

2015. április 13., hétfő

Honvágy

Honvágy
(In memoriam Márai Sándor)

Megérkeztem. Szívemben szilaj színekkel
próbálom festeni Kassát Budapestre.
Emlékecset játékát űzni gótikus ívekkel,
és a Dunába képzelni a Hernádot egy percre…

pitvaromba pakoltam az utca kövét,
a dómot és minden beszűrődő fényét,
a Csermelyt, az iskolát, cseppnyi Rodostót,
és minden gaz gondolatomat , hol ott volt
mégis egy kassai polgár vallomása.
kamrámba került a hangok hallomása,
a vasárnapi magyar szavak öröme,
s a külváros, melynek lehettem szülötte.
emlékszek rád. hátadon szíveddel mentél,
szellemként jöttél, s tőled oly távol estem,
hogy ily közel hozzád még nem is lehettem.

2015. április 12.

Czáboczky Szabolcs

2015. április 2., csütörtök

Hernád-parti bujdosóének

Hernád-parti bujdosóének

Ág szakítja erszényemet,
Sár eszi a garasomat,
Vér foltozza mellényemet,
Isten óvja galambomat!

Szentistvánnak irányt veszek,
Mert ha tudnád, szép violám,
Hernád mentén hogy éhezek,
Hogy otthonom már nem hazám.

Labanc félje karabélyom,
Tündérszelek süvítenek,
Meg ne lássa az árnyékom,
Imádkozhat az egeknek.

Miféle víz vagy te, Hernád?
Megtéveszted emberfiát,
Egyszer szelíd, jámbor jószág,
Máskor vadul sodorsz fűt, fát.

Ó, hogy szakad meg a szívem,
Hogy most tőled el kell váljak,
Itt hallották meg a hírem:
Csibészt szültek a Hernádnak!

Galambom és szülőföldem,
Tireátok áldás szálljon,
Emlékem él Hernád-völgyben,
Könnyek között, Isten áldjon!

2015. március 23.

Czáboczky Szabolcs

2015. március 1., vasárnap

Legalább, legfeljebb

Legalább, legfeljebb

Sáraranyból mosolyog kéjesen
a boldogság a világ megannyi
gyönyörei felé. Én éhesen,

gyarlón látom Európa szépségét,
Amerika tájait, Ázsia
sztyeppéit, amelyek rút bájigét

szónokolnak a szemnek és szívnek.
Én sajnálom magamat, a költőt,
előadót, aki az ócska rímek

között is csak harcot vív magával.
Előadó és költő?! Inkább gőg,
mely kolerát terjeszt a szavával

és őshimlőt a szerény lelkekben.
Van mindenem, mégis az az egy az,
ami számít emberként lelkemben:

Legalább magyar vagyok.

Ez az, ami volt és meg is maradt,
Mert ez, ami legfeljebb lehetek,
És a legtöbb, ami megmaradhat.

2015. március 1.

Czáboczky Szabolcs