2015. március 1., vasárnap

Legalább, legfeljebb

Legalább, legfeljebb

Sáraranyból mosolyog kéjesen
a boldogság a világ megannyi
gyönyörei felé. Én éhesen,

gyarlón látom Európa szépségét,
Amerika tájait, Ázsia
sztyeppéit, amelyek rút bájigét

szónokolnak a szemnek és szívnek.
Én sajnálom magamat, a költőt,
előadót, aki az ócska rímek

között is csak harcot vív magával.
Előadó és költő?! Inkább gőg,
mely kolerát terjeszt a szavával

és őshimlőt a szerény lelkekben.
Van mindenem, mégis az az egy az,
ami számít emberként lelkemben:

Legalább magyar vagyok.

Ez az, ami volt és meg is maradt,
Mert ez, ami legfeljebb lehetek,
És a legtöbb, ami megmaradhat.

2015. március 1.

Czáboczky Szabolcs